Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-27 20:23:00

Jakab Péter: Kulcsár Gergely méltatlan a Jobbik képviseletére, Gyurcsány fogja vissza magát

Sokat beszéltünk a tagsággal és a párt vezetőivel, kompromisszumot kötöttünk – ezt Jakab Péter, a a Jobbik újonnan megválasztott elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A pártvezetés és a kongresszus elfogadta, hogy az új elnök mandátuma a 2022-es országgyűlési választás után járjon csak le, ő pedig azt, hogy az elnökség tagjait a kongresszus válassza meg, és ne ő jelölje ki. Amint mondta: az elmúlt hónapokban neki kellett változnia, nem feltételeket szabnia, hanem kérést intéznie a kongresszushoz.

 

Az interjúban szó volt arról is, amely szerint a Jobbikban még Szabó Gábor a pártigazgató, de már jelezte, hogy nem kívánja tovább ellátni ezt a feladatot. Szabó utódlásával kapcsolatban Jakab Péter azt mondta az Egyenes beszédben: meg fogja pályáztatni a pártigazgatói pozíciót. Nem tekinti tehát automatizmusnak, hogy Sneider Tamás legyen az új pártigazgató, de szeretné, ha Sneider Tamás is pályázna a tisztségre és jó koncepciót tenne le az asztalra. Összességében azt szeretné, ha nem lennének becsontosodott rendszerek és előjogok a Jobbikban – mondta Jakab Péter, hozzátéve: ha valaki érdemtelen, attól a Jobbiknak meg kell válnia.

Ez történt vasárnap is, amikor a Duna-parti holokauszt-emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergelyt a Jobbik elnöksége felszólítja, hogy a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatban betöltött mandátumát adja vissza.

Ami az ellenzéki pártok együttműködését illeti, azzal kapcsolatban Jakab Péter úgy fogalmazott: 2022-ben olyan ellenzéki összefogásra van szükség, amely nem hozza vissza a 2010 előtti világot.

Hozzátette: szerinte Gyurcsány Ferencnek nagy érdemei vannak abban, hogy a Fidesz 2010-ben kétharmadot kapott.

Jakab Péter szerint helyi szinten egy az egy elleni küzdelemre van szükség a Fidesszel szemben, országos szinten azonban – tette hozzá – aki megosztja a társadalmat, annak hátra kell lépnie.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink