Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-12 07:26:00

Debrecenig érnek a Boldog-ügy szálai?

Debrecenig érnek a Boldog-ügy szálai - ezt állítja a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője. Szerinte egy helyi székhellyel rendelkező cég dolga volt, hogy a kétesnek tűnő pénzügyi ügyletek mögé megfelelő papírokat biztosítson. A cég állítólag milliókat kapott a tanácsadásért. Debrecen önkormányzata közleményében kijelentette, hogy a céggel nincs kapcsolatuk.

 

Varga Zoltán a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője állítja, hogy olyan információk jutottak a birtokába, melyek szerint egy helyi cég is érintett a Boldog-ügy néven elhíresült ügyben. Állítása szerint a cég vezetőjét már letartóztatták Budapesten.

„Debköz kft-nek rendkívül sok debreceni vonatkozása van. Egyrészt debreceni maga a cég, debreceni a tulajdonos és az ügyvezető is. Mindemellett Debrecenben, debreceni cégek, akár az önkormányzati cégekkel is szerződésben álltak, ez a cég több esetben is. Erre leszünk kíváncsiak, hogy melyek ezek a szerződések”

– véli a DK önkormányzati képviselője.

Az önkormányzat Varga felvetéseire közleményben reagált, melyben azt írták, hogy nem voltak kapcsolatban a hírbe hozott céggel. a képviselő szerint azonban van mit kivizsgálni a városban.

„Mi attól tartunk, hogy ha elkezdjük ezt az ügyet kapargatni, megnézzük, hogy egyáltalán mi is van itt a háttérben, akár Debrecen, a debreceni cégek, az önkormányzat cégei, vagy vagyonkezelő cégei vonatkozásában, hogy itt is hasonló ügy derülhet ki, mint akár Szolnok megyében”

- mondta Varga.

Az önkormányzattól kapott válasz szerint a város megbízásából az érintett kft egyetlen közbeszerzési eljárásban nem vett részt. Pár sorral lejjebb a közleményben azt írják, hogy a Latinovits Színházzal kapcsolatban közbeszerzői szakértő feladatokkal bízták meg a céget, azonban ezt a megállapodást megszüntették.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink