Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-10 19:27:00

Fegyelmi eljárás indult a Kínát csúnyán megsértő magyar olimpiai bajnok ellen

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) honlapján közölte, hogy nem marad következmények nélkül Burján Csaba múlt héten tett, Kínát sértő Instagram-posztja.

Fegyelmi eljárás indult a Kínát csúnyán megsértő magyar olimpiai bajnok ellen

Hozzátették: a válogatott kínai vezetőedzőjétől, Csang Csing Linától, a megsértett kínai emberektől, a téli sportok szövetségeit tömörítő Winter Sport Administration China elnevezésű szervezettől, valamint a Kínai Korcsolyázó Szövetségtől pedig bocsánatot kértek.

Megjegyezték azt is, hogy az MOKSZ elfogadhatatlannak tartja a válogatott színében sportoló versenyző sportszerűtlen és sértő megnyilvánulását.

A szövetség honlapján Burján újból bocsánatot kért, hangsúlyozta: bár nem Kínát és nem a kínaiakat akarta bántani, elismeri, hogy sértő módon ábrázolt egy helyzetet, márpedig olimpiai bajnokként még inkább felelősséggel tartozik a szavaiért és a cselekedeteiért. A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat másik állomására, és Burján a repülőtéri várakozás pillanatait, valamint a tömeget örökítette meg, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal posztolta.

Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lépett jégre a péntektől vasárnapig tartó vk-versenyen, hanem hazautazott.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink