Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-08 05:10:00

Elképesztő, hány millióval a zsebükben távoztak a leköszönő polgármesterek

Számos furcsaságra derült fény azóta, hogy a ferencvárosi és a budavári önkormányzat élére új polgármesterek kerültek. Mindkét kerületben a választáson alulmaradt vezetők megtámadták az eredményt, így utódaik csak később foglalhatták el a polgármesteri széket.

Másfél hónappal a voksolás után arra volt kíváncsi a Heti Napló stábja, hogy a megnehezített rajt után hogyan boldogul Baranyi Krisztina és V. Naszályi Márta a kerületük vezetésével, működőképes-e az ellenzéki együttműködés, és mit hagytak örökségül nekik utódaik.

A ferencvárosi polgármester arról panaszkodik, hogy a Fidesz és az ellenzéki pártok képviselői egymás között osztogatták szét a pozíciókat. „Az ülésen az én tudtomon kívül láthatóan megegyezés alapján az új pólus frakcióvezetője terjesztette elő a Fideszes neveket a Bizottságba” – mondta Baranyi, aki szerint olyan emberek is bizottsági helyekhez jutottak, akik korábbi mutyikban is érintettek voltak.

Bácskai János korábbi polgármester öröksége egy ruhásszekrénynek tűnő titkos ajtó is, amit talán a Narnia Krónikái ihletett. Ám a szekrény végül nem egy mesebeli világot rejtett. Az iroda, amit ma már a kabinetvezetők használnak külön folyosóra nyíló ajtóval is rendelkezik.

Az I. kerület új vezetője már a karácsonyra készül. Nem csak a fenyőfát állították fel a városháza előtti téren, az új testület is megkezdte munkáját. Itt Ferencvárossal ellentétben gördülékeny az ellenzéki pártokkal az együttműködés, mondja a polgármester, mivel már a kampányidőszakban is ezzel a hat párttal és civilekkel együtt hetente találkoztak és ezeket a heti találkozókat most is megtartják. Közösen dolgoznak azon is, hogy feltárják egyáltalán mekkora lakásállománya van az önkormányzatnak, erről ugyanis nincs összesítés. Ha ez megvan, akkor a bérlakások szerződéseit vizsgálják majd felül.

Az új polgármester szerint nem csak a lakások bérbeadásának intézése volt a korábbi polgármester, Nagy Gábor Tamás egyszemélyi joga, a parkolóhelyekről is ő döntött. Legutóbb kiderült a kivételezettek közé tartozott a Magyar Nemzeti Bank Alapítványa is. „Előkerült egy szerződés, melynek alapján az önkormányzatnak a cége négy darab parkolóhelyet biztosit a Bölcs Vár épülete előtt, teljesen ingyen” – fogalmaz a polgármester. Ezzel 29 millió forintos bevételtől esett el az önkormányzat. Az I. kerület azonban felmondta a szerződést jogszerűtlenségre hivatkozva.

Busás végkielégítések

Mutyik ide vagy oda, az I. és a IX. kerület korábbi vezetői, csak úgy mint a leváltott polgármesterek többsége milliókkal vigasztalódhatnak. A jogszabályok szerint mivel legalább két évig betöltötték a pozíciójukat, három havi végkielégítésre jogosultak.

A IX. kerületi Bácskai János bruttó 1 100.000 forintot keresett, ezzel a kerületi polgármesterek közül ő kapja a legnagyobb végkielégítést, 3,5 millió forintot meghaladó összeget. Az I. kerületi Nagy Gábor Tamás 1 035 000 forintot kapott havonta, így legalább 3,1 millió forintra számíthat.

Országos szinten a polgármesterek fizetése 200 ezer és egymillió forint között mozog a település lélekszámától függően. Budapesten minden búcsúzó vezető és a megyei jogú városok egykori polgármesterei is akár több millió forintot is zsebre tehetnek.

A képviselőtestület pedig dönthet úgy, hogy még három hónappal megtoldja a búcsúpénz amúgy sem csekély összegét. Így tett a Fővárosi Közgyűlés is, amikor Karácsony Gergely javaslatára összesen több, mint 8 millió forintot szavazott meg Tarlós Istvánnak.

További milliók

A milliók mellé további milliók is járnak. A városvezetők többsége ugyanis élt azzal a lehetőséggel is, hogy nem feltétlenül kell kiírni az összes szabadságukat az adott évben. A IX. kerületi korábbi vezetője, Bácskai János például 79 napnyi szabadságát akarja pénzre váltani és 3,9 millió Forintot kér, Nagy Gábor Tamás 37 napért 1,7 millióért forintot szeretne kapni.

Míg egy átlagos dolgozónak legkésőbb a következő év március 31-ig ki kell vennie szabadságait, máskülönben elbukja a keretét vagy a pénzbeli megváltás lehetőségét, addig a polgármesterek és alpolgármestereik 5 éven át görgethetik maguk előtt szabadnapjaikat. Mulasztás történt vagy sem, az újpesti büdzsének is jelentős terhet jelent a szabadságmegváltás. A korábbi polgármesternek 101 napja maradt bent polgármesterként

Wintermantel Zsolt így 4,8 millió forintra jogosult. Ráadásul a IV. kerületben 40 köztisztviselő is távozott az önkormányzatról, így nekik is jelentős pénzösszeg jár. Mindezt a nem rég megválasztott Momentumos polgármester ki is fizette, igaz nem is tudott róla.

Józsefvárosban azonban felvették a kesztyűt. Pikó Andrásnál annyira kiverte a biztosítékot az, hogy a korábbi kerületvezető Sára Botond 83 nap után 3,8 millió forintra jogosult, hogy a Közgyűlés elé vitte az ügyet. Az ügy olyan heves vitát váltott ki, hogy Pikó András azt javasolta, hogy vegyék le a napirendről az előterjesztést, majd kezdeményezte, hogy induljon vizsgálat és egy későbbi közgyűlésen döntsenek a kérdésről.

A gyakorlatot végül Gulyás Gergely is elítélte. A Miniszterelnökség minisztere az atv.hu kérdésére foglalt állást az ügyben. „Mi a központi közigazgatásban ezt a gyakorlatot megszüntettük. Tavalyi évvel ezeket lezártuk és mostantól ha valaki nem veszi ki a szabadságát, a kötelező szabadságot ki kell adni. Ha valaki nem veszi ki a szabadságát, az pedig elvész” – jelentette ki egyik Kormányinfóján.

Az is érdekes összehasonlítási alap, hogy míg egy polgármesternek két év hivatalban töltött idő után jár a háromhavi végkielégítés, addig egy versenyszférában dolgozó munkavállalónak 10 évet kell dolgoznia háromhavi búcsúpénzért.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink