Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-03 20:42:00

Köves Slomó: egyértelmű határvonalak kellenek

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke reméli, hogy lesz következménye Kósa Lajos szavainak. Köves Slomó szerint nem lenne jó, ha visszatérnének a nyelvi azonosítások.

Köves Slomó

 


Kósa Lajos szombaton, a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán arról beszélt, nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra. Majd azt mondta, hogy a debreceni zsidóknak "lehet, hogy jól is esett" a nyilasokra szavazni.

„Zsidókról, mint valami homogén közegről, mint akik valamilyen politikai csoporthoz tartoznak, valamiről valamit gondolnak, és biztos mindegyikük úgy gondolja, biztos nem lehet beszélni”

– mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Köves Slomó. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke szerint arról beszélhetünk, hogy a zsidóság mit gondol egy adott társadalmi, elvi kérdésről. „A nyelvi azonosítások nem lenne jók, ha visszatérnének” – tette hozzá a rabbi.

Szerinte nagyon helyesen ítélték el korábban azt a pártot, amelyik Magyarországon kifejezetten rasszista ideológiára alapította az egész létét. Azzal viszont, hogy mégiscsak összeálltak velük a baloldali és a liberális pártok, az legitimálta ezeket a nézeteket.

„Akár Kósa Lajos esetében, ha valaki ilyen elszólást megenged magának, az abból származik, hogy az egyértelmű határvonalak fel lettek szedve” – fogalmazott. Úgy véli, ahhoz, hogy egyértelmű határvonalak legyenek, az kellett volna, hogy egyértelmű elhatárolódás legyen az olyan pártoktól, amelyek elfogadhatatlan ideológiákat képviselnek.
Reméli, hogy lesz következménye Kósa Lajos szavainak. „Az, hogy valaki bocsánatot kér, ez valamilyen következményt mégiscsak jelent” – tette hozzá. Szomorúnak nevezte azt, hogy a tisztújító kongresszuson résztvevők Kósa Lajos szavain nevettek és tapsoltak.

atv.hu

További belföldi híreink