Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-21 20:03:00

DK: A zsarolás bűncselekmény, de a szexvideó nyilvánosságra hozója jót tett

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint pártjának nincs köze a Borkai-ügyben zsarolással gyanúsított Póczik Józsefhez, mert már korábban kizárták a DK-ból. Barkóczi Balázs szerint a volt győri polgármester horvátországi szextúrájának felvételét akkor ismerték meg a politikusaik, amikor az nyilvánosságra került. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az ügy teljes körű kivizsgálását várja a hatóságoktól.

DK: A zsarolás bűncselekmény, de a szexvideó nyilvánosságra hozója jót tett

 

A zsarolás bűncselekmény, de az jót tett, aki nyilvánosságra hozta Borkai Zsolt szexvideóját, mert egy korrupt politikust buktatott le. Így fogalmazott a Dk szóvivője, miután kiderült: a rendőrség zsarolás és más bűncselekmények miatt nyomoz a Borkai-üggyel összefüggésben, és a DK-nak egy évekkel ezelőtti önkormányzati képviselő-jelöltjét gyanúsítja az elkövetéssel.

"A Dk-nak és a DK politikusainak ehhez a hangfelvételhez nincsen közük, ehhez a zsarolási botrányhoz nincs semmilyen közük, mi is egyébként akkor értesültünk ezeknek a felvételeknek a meglétéről, amikor a közvélemény értesült" - hangsúlyozta a DK szóvivője, Barkóczi Balázs.

Póczik József azt hangsúlyozta az ATV Start című műsorunkban, hogy egy forinttal sem zsarolta meg Borkai Zsoltot. Elmondása szerint egy ismeretlen telefonhívás nyomán vett fel egy borítékot egy szállodában, amelyben fotók voltak: ezt kellett eljuttatnia a volt győri polgármesternek. "Lehet, hogy előtte tették ám oda, 3 perccel, hogy tudták, hogy megyek, nem tudom. Én csak azt tudtam, hogy ezt hozzam el a Borkainak, akkor volt borzasztó a dolog, amikor belenéztem" - jelentette ki.

Az Index és a 24.hu is felvázolt egy kapcsolati hálót arról, ahogyan a hajón történtekből országos botrány lett. Eszerint Borkai Zsolt számára F. Gábor közvetített prostituált lányokat a horvátországi hajóra, és ő találta ki azt is, hogy készüljön felvétel a szexpartiról. F. Gábor anyja azonban a hírportálok szerint nem más, mint a Borkai Zsolt megzsarolásával gyanúsított Póczik József élettársa.

A videót az Ördög ügyvédje blog hozta nyilvánosságra. Az ismeretlen személy vagy személyek által működtetett internetes oldalról már korábban is azt feltételezték, hogy a DK áll mögötte. Az oda vezető szálak, az elmélet szerint, Glázer Tímeán keresztül vezethetnek, aki DK-sként az ellenzék közös polgármester-jelöltje volt Győrött. Ő ugyanis a testvére annak a Glázer Róbertnek, akivel Póczik József együtt futballozott. Ezeknek a kapcsolatoknak a létezését azonban az összes érintett cáfolta.

atv.hu

További belföldi híreink