Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-12 12:26:00

Hetei vannak a VII. kerületnek arra, hogy megoldják a jövő évi parkolást

December 31-én lejár a parkolási rendszer szerződése a kerületben, az előző városvezetés mégsem tett lépéseket annak megújítására – mondta el Niedermüller Péter az ATV Start című műsorban. Erzsébetváros polgármestere elmondta: az sem elképzelhetetlen, hogy a VI. kerülettel szövetségben működtessenek parkolási rendszert.

 

 

Súlyos gondok ütötték fel a fejüket a VII. kerületben – egyebek mellett erről beszélt Erzsébetváros polgármestere az ATV Start című műsorban. Niedermüller Péter szerint az egyik a parkolási rendszer, mert a jelenleg is érvényben lévő szerződés december 31-én lejár, az előző önkormányzat pedig semmilyen formában nem készítette elő ennek a folytatását.

A politikus szerint most heteik, nagyjából 5-6 hetük van arra, hogy ezt a problémát megoldják. a cél, hogy az eddigi parkolási rendszernél jóval olcsóbban és jóval hatékonyabban szeretnék megszervezni.

Ennek hatására a kerületnél is több pénz maradna.

Niedermüller Péter azt is elmondta, hogy annak lehetőségét is vizsgálják, hogy esetleg a VI. kerülettel közösen tudnának egy parkolási rendszert működtetni. A politikus felháborítónak tartja azt is, hogy az előző vezetés tudta, hogy ez év végén le fog járni, de semmit nem tett.

atv.hu

További belföldi híreink