Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-12 20:41:00

Baranyi Krisztina módosítaná a fővárosi parkoló rendszert

Csütörtökön szavaz a ferencvárosi képviselőtestület Döme Zsuzsannának, a Kétfarkú Kutyapárt társelnökének alpolgármesterségéről. Döme egyébként már tagja Baranyi Krisztina kabinetjének. A két politikus az ATV Egyenes Beszédének a vendége volt.

 

 

Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy egy viccpárt tagját kérik fel alpolgármesternek. Baranyi indítéka Döme felkérésével a hála kifejezése volt, hiszen a Kétfarkú Kutyapárt – az LMP-vel együtt - akkor állt be mögé, amikor erre neki a legnagyobb szüksége volt. Rengeteg erőforrással, emberrel segítették a kampányát, lelkileg is bátorították.

Döme szerint pártjában nem volt kérdés, hogy Baranyit fogják támogatni, mivel esélyes független jelölt volt, aki még hiteles is. Az viszont megdöbbentette, hogy a többi párt nem állt be mögé.

Baranyi az előválasztási kihívója, a momentumos Jancsó Andrea kapcsán elmondta, a viszony jó, abban egyeztek meg, hogy szabad kezet kapva majd a szociális területekért fog felelni. Ebben továbbra is megállapodás van köztük.

Baranyi Krisztina polgármester a fővárosi közgyűlés kapcsán elmondta, hogy továbbra se kereste senki a bizottsági munkával kapcsolatban. De mivel annyi munka van a kerületben, nem is bánja, ha így alakult, legyen így. Az adásban közölte viszont, hogy már a következő ülésen be fogja nyújtani a fővárosi parkoló rendszerre vonatkozó módosító javaslatát, amivel rendezni lehet a vitát.

A Kétfarkú Kutyapárt társelnöke elmondta, hogy az alpolgármesteri tisztséget elsődlegesen a pozíció miatt vállalta el, nem gondolta, hogy dolgozni is kell. Kutyapárt listavezetője ezért kénytelen az európai parlamenti választás kapcsán tett programjából lejjebb adni, és szieszta bevezetése helyett ebédszünettel beérni. Jövőbeli tervek kapcsán elmondta

Sajnos akkor nem kaptunk lehetőséget bemutatkozni, most szeretnénk felkérni, hogy szavazzanak a Kutyapártra az önkormányzati választáson.

Döme elmondta, hogy pártja elnökének, Kovács Gergelynek a XII. kerületben (ahol önkormányzati képviselő) szobrot akarnak állítani, majd ezt a IX. kerületbe is áthoznák. Ezen kívül a női szobrok számát akarják növelni, híres emberek édesanyját megjelenítve, elsők között József Attiláét. Továbbá visszahozná azt a projektet, hogy óriásplakátokon művészeti alkotások kapjanak helyet. Kulturális fővárossá, a főváros fővárosává akarja tenni Ferencvárost.

atv.hu

További belföldi híreink