Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-11 20:08:00

Dobrev Klára durván kiosztotta Kövér Lászlót

Szürreális lett a DK négy képviselője által nem megszavazott három héttel ezelőtti EP-szavazásról szóló vita – mondta Dobrev Klára, a DK EP-képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, egy „becsempészett” módosító miatt nem szavazták meg a DK EP-képviselői azt a javaslatot az EP-ben, amely a Földközi-tengeren át Afrikából Európába tartó menedékkérők mentésének erősítését célozta volna meg. Ez derült ki abból a posztból, amelyet a DK-s Ara-Kovács Attila írt, miután a DK össztűz alá került a javaslat leszavazása miatt. A momentumos Cseh Katalin viszont nem érti, hogy mikor ment ki az emberség a divatból. Az ügyre Dobrev Klára is reagált, öt pontban foglalva össze a DK döntésének indokait.

Egyben hozzátette: a menekültek kimentésére a DK igent mondott az EP-ben.

Dobrev Klára az Egyenes beszédben elmondta: a szavazás egy állásfoglalásról szól, amelyben az utolsó pillanatban megjelent a kötelező menedékkérők kötelező elosztásáról szóló módosító javaslat. Az eredeti állásfoglalást a DK képviselői is támogatták volna, mert, ahogy fogalmazott, itt emberek halnak meg, akiket meg kell menteni. Ám – tette hozzá Dobrev Klára – a szavazás előtt pár órával bekerült egy módosító indítvány a kötelező kvótáról, aminek nincs se támogatottsága, se realitása. A kötelező kvóta elvetéséről szerinte az Európai Tanácsban és a tagállamok között erről „szinte konszenzus van”.

A DK álláspontja: kötelező elosztási kvóta nem, életmentés igen – szögezte le Dobrev, hozzátéve: Salvini és az általa spanyol szélsőjobbnak nevezett párt kvótapártiak, míg Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában a Dobrev által szélsőjobboldalinak nevezett pártok riogatnak a kvótával. Ma Soros György a kötelező kvóta legnagyobb ellenfele – tette hozzá Dobrev Klára, aláhúzva: ő és képviselőtársai nem a mentés ellen szavaztak.

Ami az ellenzéki pártok közötti feszültségeket illeti, a DK EP-képviselője aláhúzta: türelmesebbnek kell lenniük egymással.

Ami a Czeglédy Csaba erzsébetvárosi és újbudai megbízásai körül kialakult DK-Momentum vitát illeti, Dobrev Klára kijelentette: ha körbenézünk, ki a legalkalmasabb a fideszes polgármesterek által felhalmozott rengeteg mocsok feltárására, akkor az egyértelműen Czeglédy Csaba, aki pár hónapon belül be fogja bizonyítani, hogy alkalmas ennek a feladatnak az ellátására.

Azt viszont cáfolta, hogy a két kerületi polgármester központi utasításra bízta volna meg Czeglédyt az átvilágítással.

Kövér Lászlónak Gyurcsány Ferencet minősítő szavairól Dobrev Klára elmondta: ha van bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormányt le kell váltani, akkor az éppen az, hogy ez az ember házelnökként így beszélhet.

Az ellenzéki pártok közötti együttműködésre visszatérve Dobrev Klára azt mondta: 2022-ben koalíciós kormányzás lesz Magyarországon, és ez jót fog tenni Magyarországnak. Miközben versengünk, muszáj lesz egymásra vigyázni is.

Úgy fogalmazott: számára fontosabb, hogy az egyesült ellenzék támogatottsága háromszor akkora legyen, mint a fideszé, mint hogy a DK háromszor olyan erős legyen, mint ma.

atv.hu

További belföldi híreink