Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-09 13:54:00

Czeglédy-ügy: Durván nekiment a Momentum az MSZP-nek és a DK-nak

Elhatárolódott a Momentum Czeglédy Csaba újbudai és erzsébetvárosi megbízatásától.

Czeglédy-ügy: Durván nekiment a Momentum az MSZP-nek és a DK-nak

A párt közölte: képviselői nem tudtak előre a polgármesteri hatáskörben meghozott döntésről, amely szerint az egykori DK-s képviselő – aki ezúttal függetlenként nyert Szombathelyen képviselői helyet – ügyvédi irodája végzi majd a két kerület önkormányzatai által kötött céges szerződések átvilágításait.  „Sőt, még ma sem áll rendelkezésünkre egyértelmű információ a megbízás státuszával kapcsolatban” – idézi azt a közleményt az Index, amelyet a két érintett kerület alpolgármestere, Orosz Anna (Újbuda) és Borbélyné Bárdi Zsuzsanna (Erzsébetváros) írt alá a kerületek momentumos képviselőivel együtt.

„Czeglédy ügyvédi irodájának megbízása nemhogy nem szolgálja a közbizalom helyreállítását a Fidesztől átvett önkormányzatokban, de egy öngól: a teljes ellenzék hitelességét rombolja, hogy egy pártközeli, egyértelműen nem független, korábbi MSZP-s politikust bíz meg önkormányzati cégek átvilágításával.”

„A helyzet pont olyan, mintha Orbán Viktor ügyvédjét, Bajkai Istvánt bízná meg átvilágítással a kormány – a DK ebben az esetben nyilvánvalóan fel lenne háborodva” – áll a közleményben.

További részletek itt.

atv.hu

További belföldi híreink