Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-04 05:55:00

Teljesen eltűnt egy tórendszer Debrecenben

Teljesen eltűnt a debreceniek kedvelt kirándulóhelyén levő tórendszer. A fancsikai tavak medre kiszáradt, a halak elpusztultak, holott korábban nemzetközileg is ismert horgászhely volt. A vízügy szerint ez a tórendszer a környék belvízeiből töltődött, de már nem először tűnik el belőle a víz. A keleti-főcsatornából lehetne táplálni a tórendszert, de ennek költségeit egyelőre nem tudják biztosítani.

Több mint négy éve horgászok egy tonnányi pontyot telepítettek a fancsikai tavakba tavasszal, mert még abban bíztak, hogy itt sokáig lehet majd horgászni. Nem így lett. Mostanra – már nem először – teljesen eltűnt a víz a mederből. A korábbi népszerű kirándulóhely most már teljesen kihalt, több helyen döglött vagy éppen vergődő halakat látni.

A vízügytől kapott tájékoztatás szerint a tórendszer természetes befolyóval nem rendelkezik, azt a környező területek belvizei táplálják. Száraz időben ez pedig alacsonyan van, ilyenkor a tóból eltűnik a víz. A környéken pedig sokan, sokat dolgoztak azért, hogy itt minden szép legyen.

"Nekem ez a szívügyem volt ez a tó. Nagyon sokat mentettem a tavat. Sokat próbáltam, hogy a víz benne maradjon. A környéket sokat tisztítottuk, a szemetet összeszedtük, sokat segítettük a hatóság munkáját. Amit el tudtunk emberileg követni, azt mi elkövettük." - nyilatkozta Gál Barna József az ATV Híradónak.

A vízügy szerint már készen vannak a tervek arra, hogy a tórendszert összekössék a keleti főcsatornával. Ennek kiépítése, majd a szivattyúk miatt az üzemeltetése is költséges. Abban bíznak, hogy találnak olyan uniós pályázatot, amivel a tórendszer megmenthető lesz és a vízpótlása folyamatos lehet.

atv.hu

További belföldi híreink