Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-22 11:14:00

Varju egy fokkal sem lesz kíméletesebb a Fidesszel szemben

Továbbra is képviselőként végzi a dolgát Varju László, akinek mentelmi jogát tegnap függesztette fel a parlament. A politikus szerint az is érdekes, hogy miért a választás idején jöhettek elő ezek a vádak az ügyészség részéről.

 

 

Az országgyűlés felfüggesztette a DK-s Varju László mentelmi jogát. A parlament kétharmados többséggel döntött a kérdésben. A politikus mentelmi jogának felfüggesztését még október elején kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. Az ügyészség gyanúja szerint a képviselő a 2018-as országgyűlési választás előtt pénzt ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára. A volt MSZP-s Horváth Imre azonban visszautasította az ajánlatot.

Varju László már a döntés előtt koncepciós eljárásról beszélt. A politikus szerint minél sikeresebb lesz az ellenzék a jövőben, Polt Péter legfőbb ügyész annál több közvádas eljárást indíthat.

Ezzel kapcsolatban Varju László azt mondta az ATV Start című műsorban, hogy nem a tetteiért akarják megvádolni, hanem a képviselt politikai álláspontjáért.

A politikus szerint ezer oka lehet annak, hogy „bosszúálló módjára viselkedhetnek”, megemlítve a 2018-as győzelmét, az MTVA-ban lévő akciójukat vagy azt, hogy ezek után az állam pert vesztett vele és társaival szemben.

A politikus elmondta, nyilvános térben beszélgettek, nem volt szó vesztegetésről. Az ügy még az elején tart, arról sem tud, hogy a vallomásnak lehet-e vallomása az ügyészségen. Varju arról is megvan győződve, hogy nem lehet semmilyen terhelő bizonyíték róla az ügyészségen.

Közben Kontrát Károly belügyi államtitkár megerősítette a parlament hétfői ülésén, hogy nyomoznak Borkai Zsolt ellen, Polt Péter pedig már azt közölte, hogy hivatali visszaélés állhat az ügy mögött. Varju szerint fontos volt Kontrátnak az a válasza, hogy elindult a nyomozás, mert Győrben nemcsak a magánéleti szál az érdekes szerinte, hanem a NER rendszerét bemutató korrupció.

Az ő esetében nincsen vád, az ügyésznek van egy feltevése. Továbbra is megválasztott képviselőként végzi a dolgát, és ami viszont biztos: nem lesz kíméletesebb, inkább számonkérőbb. Jelenleg Újpestre koncentrál, mert azt a munkát kell szerinte elvégezni, amire a választóktól felhatalmazást kaptak.

A hétfői parlamenti eseményekhez hozzátéve elmondta: fontosnak tartja a figyelemfelhívó akciókat, de az MTVA-ban is történtek rámutattak, egyéni akciókkal nem sokra mennek.

A választók is döntöttek, hogy az együttműködésben hisznek, így nekik sincs más feladatuk, minthogy egy az egy elleni felállásban álljanak ki legközelebb a választókerületekben.

atv.hu

További belföldi híreink