Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-23 05:10:00

Csaknem kétmillió tonna élelmiszer vész kárba Magyarországon

Egy héten keresztül kell naplót vezetni az élelmiszerekről. Erre keres embereket most a NÉBIH. A szervezet arra kíváncsi, hogy jelenleg mennyi élelmiszert pazarolnak a magyarok, miután egy két évvel korábbi eredményből kiderült, hogy évente csaknem 70 kg élelmiszer köt ki a kukában, amelynek egy része megmenthető lenne.

 

 

Önkénteseket vár a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke 2016 óta. A közlemény szerint egyébként hazánkban nagyjából 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék megy kárba, amelynek nagyobbik része a háztartásokban termelődik. Ilyen mérés a közép-kelet-európai régióban elsőként Magyarországon készült 2016-ban, amelyet a Nébih Maradék nélkül programja végzett el az EU által ajánlott módszertan szerint, és kiderült: idehaza fejenként évi 68 kg-ra tehető az élelmiszerhulladék mennyisége, aminek csaknem fele egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne, vagyis pazarlás.

A NÉBIH most 100 háztartást figyelne meg egy héten keresztül annak érdekében, hogy kiderüljön, változott-e az élelmiszerpazarlás mértéke. A program osztályvezetője elmondta az ATV Start című műsorban, hogy hamarosan kötelező lesz mérni az élelmiszerhulladékot az élelmiszerlánc minden szegletében. Majd emlékeztetett a 2016-os „próba felmérésre”, ahol az EU módszertanát mi próbáltuk ki először a térségben. A legfontosabb, hogy ne kerüljön szemetesbe az élelmiszer, hanem – ha lejárathoz közeli állapotban van, és nem használjuk már fel – akkor az egy élelmiszermentés.

Kasza Gyula azt is elmondta, hogy bár furcsán hangozhat, de sokkal több a felajánlandó élelmiszer, mint amit fel tudnak használni a karitatív szervezetek.

Az élelmiszeripar ugyanis egyre szorosabban működik együtt az Élelmiszerbankkal és más segítő szervezetekkel. Ellenben az önkéntesek száma alacsony, vagyis nincs, aki elvigye ezeket a megfelelő helyre.

A programban egyébként egy egyszerűen vezethető naplóról van szó, ahová be kell írni az élelmiszert, illetve azt, hogy mi lett a sorsa, és azt is, hogy mennyi volt a súlya vagy térfogata. Ez utóbbit a NÉBIH által adott mérleggel kell lemérni. Azt is elmondta, hogy nem minden élelmiszerveszteség élelmiszerhulladék, mert például az élelmiszeriparban óriási a tömegveszteség, sokszor csak víz távozik a tartósítás során.

atv.hu

További belföldi híreink