Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-19 06:20:00

Nem mindenhol lesz választás október 13-án

Egy olyan település lesz Magyarországon, ahol október 13-án nem kell szavazniuk az ott lakóknak, mert sem polgármesternek, sem képviselőnek nem jelöltette magát senki. A Zala megyei Lakhegy az, ahol ez a helyzet állt elő, de biztos, hogy időközi választást kell tartani Balatonszepezden is, ahol képviselőket igen, de polgármestert - jelölt híján - nem választanak. Baranyában és Győr-Moson-Sopron megyében egy-egy településen pedig képviselőnek jelentkeztek kevesebben a szükségesnél, így ezeken a helyeken is pótválasztást kell majd tartani.

Nem mindenhol lesz választás október 13-án

Lakhegyen mindenki arról beszélt, hogy el sem tudták képzelni, hogy eljutnak oda, hogy a választásokra sem polgármesternek, sem képviselőnek nem jelentkezett senki. A valamivel több mint 450 lakosú kistelepülésen élők azt mondták, hogy részben megértik, hogy senki nem akart jelentkezni.

Senki nem akar polgármester lenni, de van ahol képviselő sem indul

 


"A kistelepüléseken csaknem főállásban lehet ellátni és mindenkinek a saját élete, a saját vállalkozása a lényeges" - mondta az ATV Híradójának Főző Ferenc.

"Elég szomorú, hogy senki nem jelentkezett. Eddig mindig annyi jelentkező volt, most meg senki sem. Ez szégyen a falura nézve" - osztotta meg véleményét Kovács Vilmosné.

A Baranya megyei Apátvarasdon élők polgármestert választhatnak, de képviselőket nem, mert kevesen jelöltették magukat.

"Nincs összetartás, az a legnagyobb probléma. Mindenki csak éli a maga világát, csak mennek előre. Egymással nem törődnek az emberek"

 - nyilatkozta egy helybéli.

A helyi jegyző azt mondta, hogy ilyenkor egyértelműen határozza meg a teendőket a jogszabály.

"A képviselőtestület az időközi választásokig úgymond hatályban marad, tehát teljes mértékben gyakorolja a jogait és kötelezettségeit, csakúgy, mint a jelenlegi polgármester" - mondta Fenyvesi János, a település jegyzője.

A Veszprém megyei Balatonszepezden fordított a helyzet. Itt képviselőválasztás lesz, de polgármester-jelölt nem akadt.

"26 éve élek Balatonszepezden és úgy gondolom, hogy tudnék tenni a faluért, az emberek érdekeit képviselni. Sokan ismernek" - mondta Kovács Sándor független képviselő-jelölt.

A szabály szerint, ahol nincs elegendő jelölt, ott október 13-a után 120 napon belül időközi választáson kell újra megpróbálni településvezetőket választani.

atv.hu

További belföldi híreink