Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-26 08:53:00

Magyar Nemzet: Brüsszel egy centet sem adott a magyar határvédelemre

A most leköszönt Európai Bizottság csupán ígéret szintjén támogatta Magyarország határvédelemmel kapcsolatos, a legutóbbi tájékoztatás szerint 1 milliárd eurót (325 milliárd forintot) meghaladó kiadásait, Brüsszel egyetlen centet sem adott - írta a Magyar Nemzet pénteken.

Magyar Nemzet: Brüsszel egy centet sem adott a magyar határvédelemre

A lap szerint a Szerbia felől érkező illegális bevándorlók feltartóztatására kiépített, rendőrök és katonák ezrei által üzemeltetett ideiglenes biztonsági határzár az Európai Unió védelmét szolgálja és elérte a célját.

Felidézték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök négy éve július 25-én, a bálványosi szabadegyetemen jelentette be, hogy augusztus 31-éig megépül a Mórahalom térségében elkezdett kerítés. A határzár átadását eredetileg 2015. november 30-ára tervezték, az előre hozott határidő miatt először úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) készült el.

Augusztus 29-én a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy a magyar-szerb határt lezárták. A tiltott határátlépések száma azonban nem csökkent. Szeptember 7-én a kritikák miatt Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról. Utódja, Simicskó István bejelentette, hogy 3800 katona naponta 10 kilométernyi szakaszt épít meg. Szeptember 14-ére elkészült a szerb határon a műszaki zár, a magyar-horvát szakaszt pedig október 15-ére sikerült lezárni - idézte fel a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor 2016. augusztus 26-án jelentette be, hogy egy újabb, nagyobb tömegek megállítására alkalmas védvonal épül a déli határon. Ezt már elektromos jelzőrendszerrel is ellátták, valamint új hőkamerás terepjárókat is üzembe helyeztek.

A déli határon szolgáló katonák elhelyezésére négy védelmi bázist alakítottak ki 2017 márciusáig. Ebben osztrák műszaki katonák segítettek, míg a járőrfeladatokban a visegrádi együttműködés keretében lengyel, cseh és szlovák katonák, rendőrök is részt vettek. A második védelmi vonalat 2017. június 29-én üzemelték be - írta a lap. A honvédség kisebb létszámban jelen lévő egységei mellett a határon főként rendőrök szolgálnak. Országszerte új laktanyák épültek.

Míg 2015 elejétől október 15-éig Szerbia felől mintegy 204 ezer, Horvátországon keresztül 185 ezer illegális bevándorló érkezett, addig a lezárást követően, 2015. október 18-án már csupán 41 migránst fogtak el a határokon. A Magyar Nemzet ezért sikeresnek minősítette a lezárást és az élőerős védelmet.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink