Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-25 20:50:00

Egyik celeb sem akar igazi politikai feladatot vállalni?

Kiviharzott az ATV stúdiójából Berki Krisztián, aki néhány napja egy medencés performansszal jelentette be, hogy indul a főpolgármesteri székért. A PR-szakértő szerint ugyan egyre több celeb tűnik fel a politika környékén, de egyikük sem akar igazi politikai feladatot vállalni. A ferencvárosiak viszont augusztus elején már valódi jelöltekről dönthetnek az ellenzéki előválasztáson.

„Amikor látja az ember, hogy tényleg tornából felmentett emberek próbálnak majd Budapestért tenni valami, vagy olyan emberek, akik például 40 éves koráig az édesanyjával élt” - a nyári uborkaszezon közepére időzítette Berki Krisztián a bejelentést, hogy elindul a főpolgármesteri posztért. Az ATV Egyenes beszéd című műsorának nézőit és műsorvezetőjét azonban nem ezzel lepte meg.

„Egon úgy érzem, hogy én nem vagyok önnek szimpatikus, és tudom, hogy mi a problémája. Az, hogy én ferencvárosi vagyok, ön pedig MTK-s, úgyhogy beszélgessen magával” - mondta Berki, mielőtt kiviharzott a stúdióból.

„Ő nem főpolgármester akar lenni, ő azt szeretné, hogy róla beszéljenek” - Perlaky-Papp József, PR-stratéga így értékelte Berki Krisztián váratlan feltűnését. A Budapesti Metropolitan Egyetem docense szerint mára világszerte jelenséggé vált, hogy a celebek is megjelennek a politikában.


„Berki Krisztián is elsősorban arra hajt, hogy ez az ismertsége fönnmaradjon és nagyon fontos szándék, hogy fönntartani ezt a fajta érdeklődést. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Magyarországon október második feléig ez lesz a legfontosabb téma, a fő téma. Én megértem, hogy látott ebben lehetőséget, hogy ebbe beszálljon” - fejtette ki Perlaky-Papp.


Közben azért az ellenzéki pártok is készülnek az őszi választásokra. A főváros XXII. kerületében a Momentum jelöltje, Havasi Gábor mentőtiszt mögé sorakozott fel az ellenzék.

„Nagyon bízom benne, hogy a jövőben egy gyümölcsöző és jó együttműködés lesz a Momentum és a többi ellenzéki párt között. Nyilván nagy a feladat, itt kicsivel nehezebb talán legyőzni a Fideszt, mint más kerületekben Budapesten, de ki, ha nem Havasi Gábor?” - mondta Fekete-Győr András.

Mostanra így egyetlen kérdőjel maradt Budapesten. Az ellenzék ferencvárosi előválasztása augusztus 5-től 8-ig tart majd a IX. kerület 4 pontján. Az ajánlóíveket most vasárnapig lehet felvenni, a támogató aláírásokat pedig augusztus 2-ig kell összegyűjteni.

„Aki összegyűjti ezalatt a néhány nap alatt a 200 érvényes ajánlást, elindulhat az előválasztáson. A két ismert jelöltön túlmenően tehát bárki, aki a ferencvárosi önkormányzat vonatkozásában illetékes.” - jelentette ki Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke.

Az előválasztás eredményét augusztus 8-án este hozzák nyilvánosságra, addigra már az is kiderülhet, hogy az államfő október melyik vasárnapjára írja ki az önkormányzati választást.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink