Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-21 05:10:00

Heller Ágnes azt vallotta, az élet nem egy probléma, amit meg kell oldani

90 éves korában meghalt Heller Ágnes filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az Akadémia balatoni üdülőjéből indult úszni, de ismerősei már hiába várták vissza. Heller Ágnes 1951-ben végzett a budapesti egyetemen magyar-filozófia szakon. Számos külföldi egyetemen tanított, 1990 után pedig több hazai intézmény tanára lett. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, köztük tudományos munkássága elismeréseként Széchenyi-díjjal is.

„Mondom, hogy 100 és akkor találkozunk 10 múlva ugyanitt – én már régóta szeretem magam 100 évesnek mondani. Csak nem hiszik el.” - idén májusban, pár nappal a kilencvenedik születésnapja után járt utoljára az ATV stúdiójában Heller Ágnes. A zsidó származású filozófus a Holocaust idején több családtagját is elvesztette – azt mondja, a véletlennek köszönhetően menekült meg. A filozófiába 18 évesen szeretett bele, a háború után már ezt a szakot választotta a pesti egyetemen.

„Kezdtem tanítani az egyetemen, 20 éves koromban és úgy néztem ki, mint 14. Mert alacsony voltam, meg gyerekes pofám volt, bementem tanítani egy osztályba és a diákok azt hitték, hogy egy kislány akarja őket tanítani és el kezdtek röhögcsélni.” - mesélte Heller.

Az 56-os forradalmat élete egyik meghatározó élményének tartotta. A Kádár-rendszert fullasztónak érezte, politikai szerepvállalása miatt több filozófus társával együtt korlátozták a munkásságát, ezért 1977-ben emigrált. Tanított számos külföldi egyetemen, Berlinben, Melbourne-ben, Torinóban és New Yorkban is. Azt vallotta, hogy a filozófia nem problémamegoldás, mivel az élet szerinte nem egy probléma, amit meg kell oldani.

„Azok ellen kiabáljunk, aki a hatalmat birtokolják, az Edward király ellen, nem a kis szolgák ellen” - Heller Ágnest nem csak itthon, hanem külföldön is szinte csak aktuálpolitikáról kérdezték, alapvetően viszont szerinte a filozófusnak nem dolga beleavatkozni a politikai stratégiákba.

„Minden filozófusnak mióta filozófia a filozófia, van egy alapértéke, amit szabadságnak neveznek. Ahol a szabadság sérül, ahol a szabadságot bármilyen formában elnyomják, ott filozófus beleszól és kiáll valami mellett, ami a filozófia számára alapvető” - fejtette ki a filozófus.

Az utóbbi években többször is bírálta Orbán Viktor intézkedéseit.

„Az a lényeg, hogy alapjában tönkreteszi Magyarországot, mert megszünteti meg a szabadságot, megszünteti azt, hogy az emberek egyet érthessenek vele, akkor is, ha más véleményen vannak, mert kialakulnak a táborok, és utálni kell, amit a másik mond.”

- jelentette ki Heller Ágnes.

Az elmúlt hónapokban a Tudományos Akadémia mellett is kiállt, melynek ő maga is rendes tagja volt. Utoljára Ungvári Tamás temetésén jelent meg kamerák előtt még július elején. Úgy tudni, pénteken az Akadémia balatoni üdülőjéből indult úszni, ahonnan már nem tért vissza.

atv.hu

További belföldi híreink