Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-18 21:39:00

Orvosszakértő: Már nem lehet felismerni a Hableány utolsó áldozatát

Még mindig keresi a rendőrség a Hableány utolsó, dél-koreai áldozatát. A Blikk szerint a hozzátartozók Budapesten várják, hogy közöljék velük: megtalálták a rokonukat. Közben tanúvallomásokra hivatkozva a Magyar Nemzet arról ír, hogy nem sokon múlt egy második ütközés a Hableány május 29-ei tragédiájának napján.

 

 

Budapest déli határában, a Hárosi-öbölnél bukkant fel a rendőrség egyik hajója. Most ezen a területen keresték a Hableány utolsó, még eltűntként nyilvántartott áldozatát. A tragédia óta több mint 6 hét telt el. Az igazságügyi orvosszakértő szerint már alig lehet felismerhető az áldozat.    

„A test maga az egyben van, de már olyan előrehaladottak a bomlási folyamatok, hogy felismerni arcról, esetleg testalkatról is már nem lehet” – nyilatkozta Mágori Krisztina igazságügyi orvosszakértő.

Minél hosszabb ideig van egy test a vízben, annál nehezebb meghatározni a személyazonosságát, és a halál beálltának az idejét. A szakértő szerint sok holttestről ki sem derül, hogy ki volt az életében. 

„Ilyen nagy általánosságban nem lehet megmondani, hogy ez x-y volt, kell valamiféle feltételezés, és mindig azzal a feltételezéssel összevetve lehet nyilatkozni, hogy na ez lehetett ez, lehetett az, az orvosszakértő maximum annyit tud megmondani nyilván, hogy egy férfi, női holttest, fiatal vagy idősebb, gyermekkorú” – folytatta Mágori.

Eközben az utolsó áldozat rokonai hetek óta Budapesten várják, hogy megtalálják hozzátartozójukat. A Blikk úgy tudja: eltökélten kitartanak, itt akarnak lenni, ha azonosítani kellene szerettüket.

Az eddig nyilvánosságra került tanúvallomásokból az derült ki, hogy a kishajók vezetői tartanak a nagy szállodahajóktól. Kevésen múlott például, hogy a Hableány balesete után közvetlenül nem történt újabb ütközés. A Hableány segítségére siető egyik hajót riasztották is, hogy figyeljen, mert „jön mögötte egy Viking”. Beszámolók szerint a Viking Idun nem sokkal később áthajózott a baleset helyszíne felett.

Egy másik tanú megrendülten idézte fel a mentés pillanatait. Azt mondta: két ember a hajójától két méterre volt, őket csáklyával akasztotta meg. Fogták az emberek kezét, de nem bírták felhúzni őket.  

Többen állították, hogy a nagy szállodahajók nem tartanak be mindig minden szabályt. Emiatt már korábban is volt ütközés. Egy nagy hajó például fordulás közben ütközött egy kisebbel, akkor nem sérült meg senki, és komolyabb kár sem keletkezett.

atv.hu

További belföldi híreink