Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-18 18:06:00

Áder Jánosról is visszapattant a jótékony TV-szerelő

Áder Jánost is megkereste a jótékony televízió-szerelő, hátha támogatná az önkéntes kezdeményezését, miszerint nem használt vagy leselejtezett készülékeket javít meg és szállít kórházakba. A köztársasági elnök nem tudott segíteni. Ellenbacher Attila azt is elmondta, állami szervezetektől eddig nem kapott segítséget céljaihoz.

Áder Jánosról is visszapattant a jótékony TV-szerelő

Levelet írt a köztársasági elnöknek a jótékony televízió-szerelő, aki azzal lopta be magát sokak szívébe, hogy már leselejtezett készülékeket javít meg és adományozza oda például kórházaknak. A levelezés azonban mégsem úgy sült el, ahogyan azt Ellenbacher Attila remélte. Mint mesélte, támogatókat keresett, így jött az ötlet, hogy levelet írjon Áder Jánosnak, hiszen az Alaptörvényben is benne van a környezet védelme, és ők is ezzel foglalkoznak, amikor veszélyes hulladékként nyilvántartott készülékekkel foglalkozik.

Az első levélre jött válasz, amelyben leírta a köztársasági elnök, hogy köszöni munkáját és írjon nekik, ha úgy véli, tudnak neki segíteni. Ellenbacher Attila ekkor küldött egy adománykérő levelet, a válasz ugyanakkor nem volt örömteli: ebben a levélben ugyanis már arra hivatkoztak, hogy ebben a témakörben nem lehet szó adományozásról. A szakember nem tagadta, hogy csalódott, kiváltképp, ha a korábbi évek alatt olyan támogatott programokat talált, mint kulturális rendezvények vagy bornapok. Azt sem titkolta Ellenbacher Attila, hogy hárommillió forintot kért, ami szerinte sok dologra elég lett volna: a képcsöves TV-k felújítását nagyjából egy év alatt biztosította volna az összeg, mint ahogyan a mellette lévő egyéb célokat is.

A szakember arról is beszélt, hogy alapítványuk létszáma korlátozott, kérdésre válaszolva pedig hozzátette: munkáját az állami szervezetek eddig nem, de olyan eset is akadt már, amikor félmillió forint értékben vitt LCD televíziókat, de még egy köszönőlevelet sem kapott.

atv.hu

További belföldi híreink