Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-17 16:41:00

Sok családot érinthet ez a reform

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég beismerte, hogy az autisták kimaradhattak a GYOD szempontrendszeréből. A szociális ügyekért felelős államtitkárság ma pedig bejelentette, hogy az autistáknak kedvezően kiegészül a GYOD szempontrendszere.

Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében, miután az elmúlt fél évben többször egyeztetett erről az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), így még komplexebb képet lehet alkotni az autizmus diagnózissal élők állapotáról – jelentette be az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára és az AOSZ elnöke szerdán egy budapesti sajtótájékoztatón.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta,

az autisták esetében bevezetett új szempont a viselkedést és a belátóképességet vizsgálja. Ez ugyan némileg eltér az ápolási, gondozási szükséglettől, de komoly kihívást jelent az érintett családnak, és indokolhatja a gyerekek otthoni ápolását

– tette hozzá.

Közölte, hogy a szervezet január óta folyamatosan egyeztet a gyodról az Emmi munkacsoportjával, ennek eredményeként az érintett családok számára útmutatót is készítettek a legfontosabb kérdésekről.

A szociális ügyekért felelős államtitkár arra is emlékeztetett: a kormány év elején vezette be a gyodot, amely a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, a gyermek életkorától függetlenül. Majd hozzátette: jelenleg 54 ezer ember kap ápolási díjat vagy gyodot, míg év elején ez a szám 50 700 volt: fél év alatt tehát 3300-al bővült az ellátásban részesülő családok száma.

Fülöp Attila szerint a kormány folyamatosan növeli az ápolási díj mértékét is: 2010-ben 15 milliárd, 2018-ban 27 milliárd, idén 45 milliárd forintot fordított e célra, 2020-ban pedig már 55 milliárd forint lesz ez az összeg. 2020-ban tehát már kétszer annyi pénzt jut a költségvetésből ápolási díjra, mint amennyi 2018-ban.

atv.hu

További belföldi híreink