Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-14 06:30:00

Jön a nagy ellenzéki összefogás?

Bár a kormánypártok támogatottsága kikezdhetetlennek tűnik, az utóbbi évek választásaihoz képest lényeges változások történtek a közelmúltban: egyrészt a Jobbik összeomlásával megszűnt a centrális erőtér, ahol a bal- és a radikális jobboldal egymás ellen is küzdve gyakorlatilag kioltotta egymást; másrészről úgy tűnik, az ellenzéki pártok a korábbi súlyos kudarcok után megtanulták, hogy csak összefogva indulhatnak eséllyel bármiféle megmérettetésen. A Hetek cikke.

Jön a nagy ellenzéki összefogás?

A várhatóan októberben megtartandó önkormányzati választáson mind a fővárosban, mind számos megyei jogú városban jóval szorosabb küzdelem várható, mint ami a Fidesz májusi, 52 százalékos eredményéből első látásra következne.  

Magyarország 20 területi és 3177 települési önkormányzatra oszlik, amelyek közigazgatási területükkel lefedik az ország egészét. Jogilag ötféle településkategória létezik: község, nagyközség, város, megyei jogú város, főváros. A települések döntő többsége – több mint háromezer – 10 ezer lakosnál kisebb lélekszámúak. 123 középváros van, ezek 10 ezer fősnél nagyobb települések, ám nem rendelkeznek megyei jogú városi címmel. Utóbbiból 23 van, ezek és a 23 fővárosi kerület alkotják a nagyvárosi önkormányzatok halmazát.

Területi önkormányzattal Budapest és a 19 megye rendelkezik. 2014-ben a 19 megyei közgyűlésből 13-ban szerzett többséget a Fidesz. Mind a 19 megyében fideszes közgyűlési elnököt választottak, míg a 23 megyei jogú város közül 20-ban nyert a kormánykoalíció jelöltje.
Budapesten szintén a kormánypárt jelöltje, Tarlós István győzött 2014-ben, a 23 fővárosi kerületből 17-et vitt a kormánykoalíció, 6 kerületben ellenzéki polgármestert választottak.

Az egyfordulós választás és a Fidesz országszerte magas támogatottsága együttműködésre kényszeríti az ellenzéket, ugyanis csak akkor van esélye a győzelemre, ha egyetlen jelölt indul a kormánypárti riválissal szemben.

Mostanra – úgy tűnik – belátták az ellenzéki politikacsinálók, hogy nagyjából egy működőképes recept adódik számukra: folyamatosan érkeznek a hírek az újabb és újabb megállapodásokról. A koordináció több szinten is zajlik: egyeztetnek az ellenzéki pártok, és a megegyezéseket egyengeti a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyaroszága Mozgalom (MMM) is.

Az MMM – melynek alapítói között többnyire jobboldali közszereplőket találunk – június elején mutatta be jelöltjeit. Céljuk, hogy minden tízezer fős településen legyen egy közös ellenzéki induló.

A fővárosban sok a billegő kerület

Budapesten az ellenzéki pártok egyezkednek. A főváros irányításához nem elég megszerezni a főpolgármesteri címet, kell hozzá a közgyűlési többség is. A 33 fős fővárosi közgyűlésben a főpolgármester mellett helyet kap a 23 kerületi polgármester is, ezért a kerületi eredményeknek kétszeres a jelentősége (a további 9 helyet pártlistákról töltik be).

A fővárosban véglegesítették a kerületi polgármesterjelölteket az ellenzéki pártok. A baloldal már korábban megegyezett a 23 induló jelölési jogáról, amihez a Jobbik és az LMP is csatlakozott. A legfrissebb állás szerint kilenc kerületben az MSZP, hatban a DK, négyben a Momentum, egy-egy kerületben pedig a Párbeszéd, illetve a Jobbik állíthat jelöltet úgy, hogy az összes párt beáll az érintettek mögé. Illetve: mindez még változhat néhány ponton.

Az egyik legérdekesebb szituáció a IX. kerületben alakult ki, ahol eredetileg a Momentum állíthatott jelöltet (Jancsó Andrea személyében), ám indulni kívánt a polgármesterségért a független Baranyi Krisztina is, aki helyi önkormányzati képviselőként feltárta a botrányos ferencvárosi parkolási mutyit. A helyzetet végül a Baranyi által felvetett előválasztással fogják eldönteni, amit augusztus közepére terveznek. Karácsony Gergely kijelentette, hogy mindkét jelöltet támogatja.

Érdekes helyszín a VIII. kerület is: itt nincs sem botrány, sem ellenzéki kakaskodás, a közös jelölt személye viszont figyelemre méltó: Pikó Andrást indítják, aki televíziósként, illetve a Klubrádió műsorvezetőjeként országos hírnévre tett szert.

Szintén figyelemre méltó az V. kerületi jelölt: a Belvárosban a szocialista Tüttő Katát indítja az ellenzék, aki a párt elnökségi tagja és hegyvidéki képviselő is egyben. Az ő személye azért okozott meglepetést az ellenzéki oldal némely szereplőjének, mert élettársa az a Leisztinger Tamás milliárdos, aki – mint a Magyar Narancs a héten emlékeztetett rá – áttételesen közös érdekeltségbe került a kerület életére jelentős befolyással bíró fideszes szereplőkkel.

Bár a Fidesz legyőzhetetlenségébe vetett hit kezd már-már mitikussá válni, a valóság ennél jóval árnyaltabb. A XX. kerületben például annyira nincs győzelemre esélyes jelöltje a kormánypártnak, hogy – óriási meglepetésre – beálltak az MSZP által jelölt, de független Szabados Ákos mögé.

Szoros versenyek színterei

Vidéken is egyre több településen alakul az ellenzéki összefogás. A 23 megyei jogú városból 14-ben már megvan a közös jelölt. Az alábbiakban a legérdekesebb városokat vesszük végig.
Szegeden – értelemszerűen – a várost 17 éve irányító, szocialista Botka László indul a polgármesterségért. Mivel 2014-ben úgy nyert 20 körzetből 17-ben a baloldali összefogás, hogy a Jobbik külön indult, most, hogy a jobboldali párt is csatlakozott az ellenzékhez, Szegeden van a legnagyobb esélye ennek az oldalnak.

Izgalmas választásra készülhet Pécs is, ahol a Fidesz „elfogadta” a várost tíz éve vezető Páva Zsolt döntését, miszerint idén már nem kíván indulni. Páva helyett Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót indítja a kormányoldal. Az ellenzék jelöltje a független Péterffy Attila energetikai szakember.

A teljes összefogást sürgető és menedzselő független Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen készül megvédeni polgármesteri címét, amit tavaly váratlanul szerzett meg az időközi választáson.

Most minden számottevő ellenzéki párt mögé állt, miközben a Fidesz itt is jelöltet cserél: június elején jelentette be Hegedűs Zoltán, a kormánypárt tavalyi jelöltje, hogy visszavonul a politizálástól. Két héttel később a város fideszes szervezete úgy döntött, Lázár Jánost kérik fel polgármesterjelöltnek. Lázár, aki éveken keresztül volt a kormány második embere, gondolkodási idő után végül úgy döntött, nem indul el az őszi választáson. Hétfőn kiderült, a „független” Grezsa István indul Márky-Zay ellen, aki egyébként miniszteri biztos.
Az EP-választási eredményekből kiindulva szinte biztosan kormánypárti győzelem várható – a megyei jogú városok közül – Zalaegerszegen, Debrecenben, Győrben és Sopronban, miközben az ellenzék ebben a körben csak Szegeden mehet biztosra.

Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

atv.hu

További belföldi híreink