Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-08 19:37:00

Mikorra írja ki Áder János államfő az önkormányzati választást?

Október 1-je nem vasárnap, október 6-a az aradi vértanúk emléknapja, és nemzeti gyásznap. Ezért kisebb az esélye, hogy a köztársasági elnök erre a napra tűzné ki az önkormányzati választást, mint hogy október 13-ra - erősítették meg munkatársunknak kormányközeli források, hangsúlyozva: Áder János joga megjelölni a napot.

Mikorra írja ki Áder János államfő az önkormányzati választást?

Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár már július 8-án kiírhatta volna Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását - írta a Világgazdaság egy hete.

Öt évvel ezelőtt október második vasárnapján, 12-én tartották a voksolást. 2010-ben és 2006-ban október első vasárnapjára írták ki az önkormányzati választást: 2010-ben október 3-án, 2006-ban október 1-jén volt a voksolás. A választási eljárásról szóló törvény szerint a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen.

Az október 6-ai időpont azért sem valószínű, mert az aradi vértanúk emléknapja, és mivel a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította, koszorúzások is lesznek. Ezért kicsi az esélye, hogy a köztársasági elnök erre a napra tűzné ki az önkormányzati választást.

Ezt erősítették meg munkatársunknak kormányközeli források is, hangsúlyozva: Áder János “diszkrecionális” joga, hogy meghatározza a választás napját. Mindazonáltal a legvalószínűbbnek október 13-át nevezték, mint lehetséges időpontot.

atv.hu

További belföldi híreink