Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-04 09:41:00

Macron és Merkel tényleg Orbánnal egyeztetett

Macron és Merkel tényleg Orbán Viktorral egyeztetett az Európai Bizottság elnöki székének a várományosa, a német Ursula von der Leyen jelölése ügyében. “Igen, ez igaz” - árulta el Gulyás Gergely a Kormányinfón. A kancelláriaminiszter szerint von der Leyen Európai Egyesült Államok melletti nyilatkozata sem akadályozza majd a korrekt együttműködésüket, ha a Bizottság elnöke lesz. Egyrészt, mert az egy régi 2011-es interjúban hangzott el, másrészt a nacionalizmus veszélye „Németországban egészen másként hangzik, mint Franciaországban”.

Macron és Merkel tényleg Orbánnal egyeztetett

A brüsszeli információk és az osztrák Der Standard információi szerint is kulcsszereplővé lépett elő a rendkívüli uniós csúcson Orbán Viktor abban a történetben, hogy megtalálják Juncker utódját az Európai Tanácsban és blokkoló kisebbséget vagy éppen többséget szerezzenek a lehetséges jelöltek ellen, illetve mögé.

Tegnap a Kormányinfón az ATV kérdéseire Gulyás Gergely lényegében azt erősítette meg, amit Merkel német szövetségese, a szociáldemokrata Martin Schulz is nyilatkozott a Spiegelnek, hogy Timmermans ejtése, és Ursula von der Leyen jelölése valójában “Orbán Viktor győzelme”. (Manfred Weber a kiszivárgott hírek szerint a csúcsjelölti rendszer “megölését” tulajdonította Macronnak és Orbán Viktornak.)

Mi volt “krimiszerű”?

Gulyás Gergely munkatársunk kérdésére, hogy mi volt “krimiszerű” történet az EU-csúcs megbeszélésein - a miniszterelnök használta ezt a megfogalmazást korábban - a szociáldemokrata csúcsjelölt Timmermansra utalva azzal válaszolt: az első jelölt nem a német honvédelmi miniszter Ursula von der Leyen volt az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére.

„Előtte még meg kellett akadályozni néhány jelölt megválasztását”. Gulyás Gergely az ATV  kérdésére, hogy az EB-elnökjelölt személyéről az osztrák Der Standard információi szerint Macron francia elnök és Angela Merkel Orbán Viktorral egyeztetett, azt mondta: “igen, ez igaz”.

“Folyamatos egyeztetések voltak”

A kancelláriaminiszter elmondása szerint “folyamatos egyeztetések voltak”, mert különböző jelöltek kapcsán különböző szövetségeket kellett létrehozni annak érdekében, hogy a nem alkalmas jelölt mögött többség nem jöhessen létre az EU csúcson.

De ezek szerint Orbán Viktor annak érdekében is lobbizott - miután a francia-német támogatás megszületett von der Leyen mögött -, hogy tényleg a német védelmi miniszter legyen a jelölt.

Európai Egyesült Államok?

Itthon viszont Gyurcsány Ferenc és mások is Orbán Viktor vereségének láttatták von der Leyen jelölését, felhozva a német politikusnak azt a nyilatkozatát, hogy az Európai Egyesült Államok ügye mellett áll ki, ráadásul 2014-ben befogadott egy szír menekültet átmenetileg a házába is.

Gulyás Gergely ezekre azt mondta: nekik az volt az egyértelmű és világos álláspontjuk, hogy azt a gyakorlatot kell fenntartani, ami a csúcsjelölti rendszer előtt volt. Eszerint az Európai Tanácsban helyet foglaló állam- és kormányfők jelölési joga szabad a Bizottság elnökére, és a jelöléskor tekintettel vannak arra is, hogy melyik pártcsaládé lett az EP-választás után a legnagyobb frakció “a választók bizalma következtében”. Az EP-választáson, mint ismert, az Európai Néppárt szerezte meg a legtöbb képviselői helyet.

A brüsszeli EU csúcson már világos volt Gulyás Gergely szerint, hogy függetlenül attól, hogy Manfred Weber néppárti csúcsjelölt nem tudta megszerezni személye mögé a szükséges bizalmat ahhoz, hogy Juncker utóda legyen, de a szokásjognak megfelelően a Néppártból kellett EB-elnökjelöltet választani. “Az világos volt, hogy ha a V4-ek és a néppárti miniszterelnökök nem engedik át a jelölés jogát más pártcsaládnak”, akkor a többség sem tud létrejönni például egy szociáldemokrata jelölt mögött - vezette le.

“Azt sikerült elérni, hogy néppárti legyen az európai bizottsági elnökjelölt. Bizonyára van számtalan kérdés, amiben nem értünk egyet a jelölttel, de azért beszéltem én is megelőlegezett bizalomról, mert neki az az esélye megvan, hogy a 28 vagy 27 uniós tagállam között korrekt módon közvetítsen és a lisszaboni szerződés őrének a szerepét pontosan lássa el” - mondta von der Leyenről, illetve a magyar kormány várakozásáról. Ez szerinte “adott” a német védelmi miniszter esetében.

Gulyás az Európai Egyesült Államok ügyének az “érzékenységéről” azt hangsúlyozta, hogy az von der Leyennek egy 2011-es nagyinterjújában szerepelt, és ott a túlzott nacionalizmus veszélyéről beszélt, “ami Németországban egészen másként hangzik, mint például Franciaországban” - tette hozzá.

A sokszínű Európa

Azt tudomásul kell venni, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, és ezt Európa értékének tekintjük, ami sokszínű, különféle nemzetek alkotják, különböző háttérrel. Ezért egy olyan megszólalás, ami Franciaországban természetes, az Németországban elfogadhatatlanul nacionalista. Önmagában a nemzet kategóriája is mást jelent Németországban - magyarázta a kancelláriaminiszter. Gulyás Gergely szerint, ha a 2011-es von der Leyen-interjút valaki ezzel a szemüveggel olvassa, akkor nem állítja, hogy az azonos lenne az ő véleményünkkel, “de olyan éles különbség nincs, ami megakadályozná, hogy korrekt módon tudjunk megválasztása esetén a Bizottság elnökasszonyával együttműködni”.

További belföldi híreink