Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-29 10:50:00

Kíméletlenül kiosztotta Tarlós Kálmán Olgát és Karácsony Gergelyt

Tarlós István szerint az egész ellenzéki előválasztás egy közjogilag értelmezhetetlen, de kétségtelenül látványos akció volt. Interjút adott a főpolgármester a PestiSrácoknak.

Kíméletlenül kiosztotta Tarlós Kálmán Olgát és Karácsony Gergelyt

A nyertesről, azaz a fővárosi választók bő két százaléka által megszavazott Karácsony Gergelyről elárulta: végig neki szurkolt, és annak örülne a legjobban, ha Puzsér Róbert is visszalépne, mert így lenne igazán szép megvédeni az eddigi eredményeit és a főpolgármesteri megbízatást. “Karácsony most nyilván térden állva győzködi Puzsért, hogy tegye is meg” – tette hozzá Budapest főpolgármestere a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban. Jellemrajzot is adott kihívójáról. “Az a fő baj, hogy Gergely rendkívül rutintalan, nem is határozott egyéniség, hamar zavarba jön, olyankor kapkod, ezért könnyen ki is játsszák".

Valósággal szlalomozik évek óta az ellenzéki széksorok között. Ha kell, vörös csillaggal is, ha kell, szivárványzászlóval is pózol”, a kijelentéseit tekintve pedig akár egy “sisakos kaméleon is lehetne” – színezte a képet Tarlós István.

Azt, hogy őszintén Karácsonynak drukkolt, Tarlós azzal erősítette meg az interjúban, hogy az ellenzéki jelölt-aspiránsok közül egyedül az ő eddigi önkormányzati teljesítménye értékelhető ki. Mint fogalmazott, „harminc éven át rengeteget kampányoltam, és a tapasztalataim alapján rettenetesen utálom a kampányokat. Annyi disznóságot és ostobaságot, hazugságot és rosszindulatot, mint ami egy politikai választási kampányban elhangzik, sehol nem találni az életben! Szóval Karácsonynak szurkoltam. Gondolja el! Ha ő kikapott volna egy leszállópályán csúszkáló volt médiadívától vagy egy olyan embertől, akit a világon senki nem ismert, az tényleg a pályafutása azonnali végét jelentette volna.”

Karácsony Gergely zuglói polgármesterségével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az ottani „hagyatéka súlyos”, és „nagyon nyomasztják a polgármesteri ügyei. Arról nem is beszélve, hogy itt, a Fővárosi Önkormányzatnál öt éven át „közveszélyes munkakerülő” volt.”

Kálmán Olgával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „egy erősebb személyiség és mégiscsak nő, még akkor is, ha műsorvezető korában sem lehetett tudni, hogy ezt mikor kéri ki magának és mikor bújik mégis amögé, hogy jaj istenem bántanak egy nőt.” Arra a kérdésre, hogy meglepődne-e, ha Gyurcsány mégis elindítaná októberben Kálmán Olgát, azt felelte, „Gyurcsányról megvan a véleményem, ami nem tegnap alakult ki. Tőle bármi kitelik és annak az ellenkezője is. Azt sajnálom, hogy nem ő indul októberben.”

Tarlós az interjúban reagált azokra a vádakra, miszerint nem önálló: „Budapesten a Fidesz kevésbé népszerű, mint vidéken, így ha sikerül közelebb tolni engem hozzájuk, az majd – szerintük – biztos ront az eredményemen, de ezzel megint csak a választókat nézik le, mert ez a vád komplett hülyeség.”

Tarlós beszélt a következő öt évre szóló programjáról is. Mint mondta, egy kiérlelt programmal rendelkezik, amiből sok minden megvalósult, a többit pedig lépésről-lépésre végrehajtják. „A Lánchíd és környezetének teljes felújítása, a BKV járműcseréi, a Béke téri nagy szennyvízkezelő komplexum, az aquincumi híd és a ferihegyi gyorsforgalmi út komplex tervezése, majd megépítése, a folyamatban lévő, száz éve nem látott árvízvédelmi fejlesztések, nagyszabású útfelújítási program, a földutak felszámolása, a P+R parkolók megtöbbszörözése, a Széna tér és a Blaha Lujza tér teljes átépítése, felújítása és így tovább” – elemezte a programjának részleteit.

A teljes interjút itt olvashatják el.

atv.hu

További belföldi híreink