Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-16 08:36:00

Kollaboránsból a gyermekek megmentője: erről szól az új holokauszt-regény

Egészen érdekes szempontból fogta meg Gyurkovics Tamás az 1945 utáni eseményeket. Az író – aki az ATV Start Plusz című műsorában vendégeskedett – ugyanis Josef Mengele közeli munkatársán keresztül láttatja az auschwitzi tábort és az utána történteket.


Spiegel Ernőről mintázta regénye főhősét, akit Magyarországon kevésbé ismernek. Részben ez volt a fő motivációja Gyurkovics Tamásnak, hogy megírja a „Migrén - Egy bűntudat története” című regényét. Eszerint főhősét, Spielmann Ernőt 1944-ben ikertestvérével, Magdával együtt hurcolták el Munkácsról Auschwitz-Birkenauba. Itt Spiegel azt a feladatot kapta, hogy az ikerfiúk felügyelője legyen és tartsa bennük a lelket, mert ahogyan fogalmazott, Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt orvosa nem bírta, ha a kísérleti alanyai hisztériáznak.

A történet csúcspontja az – folytatta Gyurkovics Tamás –, hogy Spiegel Ernő kegyes hazugságban tartotta a gyerekeket, miszerint, ha vége lesz a háborúnak, akkor majd hazakíséri őket, noha tudta, hogy a dolgoknak nem ez lesz a menete. A háború mégis befejeződött, és a fiatalok ekkor szembesítették ígéretével, amit be is tartott: egy magyar ikerpár például, Somogyi Tamás és Péter Pécsre került haza. Bár a gyerekek a megmentőjükként tekintettek Spiegelre, neki mégis bűntudata volt sokáig, mert a halál orvosának „kollaboránsa volt”.

Gyurkovics Tamásnak – mint mesélte – arra is rá kellett jönnie, hogy még több rejtőzik Spiegel történetében, mint ami elsőre kitűnik, és mivel sok helyen volt egyfajta hiány az élettörténetben, azt fikcióval kellett kitöltenie. Mint mondta, ez volt az a pont, amikor megváltoztatta a főhős nevét, mint ahogyan más szereplőkét is. Gyurkovics tovább mesélte azt, ami az életben is lezajlott: Spiegel Ernő ugyanis évtizedekig nem akarta a gyerekekkel tartani a kapcsolatot, még a legszűkebb családjának sem mesélt róla, ennek volt lelki eredetű tünete az a fejfájás, ami a regény címét is adta. Majd a nyolcvanas években újabb kísérletet tettek Mengele felkeresésére, aki ekkor már halott volt, és a vádlott távollétében tartottak egy jogi szempontból kifogástalan pert. Ekkor idézték be tanúként Spigelt, aki ekkor már nem tudta elkerülni a találkozást a gyerekekkel.

atv.hu

További belföldi híreink