Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-13 06:20:00

Szívbemarkoló jelenetek: Édesanyja ölében találták meg a koreai kislányt

"Szívbemarkoló jelenetek voltak" - ezt mondta a Hableány mentésében részt vevő egyik búvár. Hozzátette, lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő volt számukra a mentés. Eleinte a magas vízállás, és az időjárás nehezítette a munkájukat. A kiemelés napján pedig érzelmileg voltak nehéz pillanataik.

„Fáradtan, de kitartottunk végig. Örülök, hogy sikeres volt, és ennek mindenki nagyon örült. Ugye tegnap mindenkin lehetett látni a megkönnyebbülés jeleit” - 13 nap után a tegnapi volt az első, amikor nem kellett merülniük a Dunában a búvároknak. Sopronyi Richárd társaival a baleset után néhány órával már a helyszínen volt. Azt mondja, ilyen jellegű összetett és elhúzódó mentésben még nem vettek részt.

„Az első napok, tehát amíg ez a 600 körüli vízmagasság volt, az fizikálisan borzasztóan nehéz volt. Utána elkezdett apadni, de annyira azért nem. Fizikálisan ez végig megterhelő volt" - tette hozzá Sopronyi.

Elsősorban a magas vízállás volt a fő probléma. Azt mondja, a 6 méter fölötti vízmagasságnál akkora volt a sodrás és a nyomás, mintha 8 ember teljes erőből a vízbe eresztett létrának nyomta volna. Az időjárás sem volt kedvező, eleinte a hideg, esős idő, aztán a hirtelen jött kánikula nehezítette a munkájukat.

Ezek mellé jött nap mint nap a lelki terhelés. Hosszan sorolta a legnehezebb pillanatokat.


„Ott volt a koreai kislány, akit az anyjának az ölében találtak meg. Vagy az a rész, amikor engedik le a hajót és a drótkötelek hozzáérnek a hajó harangjának és így megkondul. Ezek mind olyan szívbemarkoló jelenetek voltak. És ez az egész hét valóban sokkoló úgy önmagában"

- mondta a búvár.

Azt mondja: az elmúlt két hét történései a következő napokban fognak leülepedni, és csak utána fogják majd feldolgozni.

atv.hu

További belföldi híreink