Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-05 13:47:00

Adókedvezmény a sokat kereső külföldi focistáknak? Gyurcsányék kiakadtak

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza azt a javaslatot, amelynek értelmében évi 500 millió forintos jövedelemig jelentős adókedvezményt kapnának a külföldi labdarúgók.

Rónai Sándor, az ellenzéki párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, hogy az adótörvények javasolt módosítása szerint a Magyarországon játszó külföldi labdarúgóknak a jövőben évi 500 millió forintos értékhatárig csak a minimálbér után kellene szja-t fizetniük. Emlékeztetett arra, hogy a magyar focistákra már érvényes ez a kedvezmény.

Rónai Sándor hangsúlyozta, hogy a változtatás nem csak a labdarúgókat, hanem az itt dolgozó külföldi edzőket és sportvezetőket is érinti.

A megválasztott EP-képviselő úgy fogalmazott: abban az országban nem lehet adóbevételeket elengedni, ahol folyamatos a pénzhiány az egészségügyben, ahol a tanárok megalázóan kevés fizetésért dolgoznak, és ahonnan az orvosok és az ápolók elmenekülnek.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink