Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-16 12:00:00

Pedagógussztrájk: több ezer fővel kalkulál a szakszervezet

Erről beszélt Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorában.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: jelenleg alkotmányos jogokat is sért, hogy a tankerületek nem tárgyalnak velük a még elégséges szolgáltatásról, mondván, nem időszerű. Éppen ezért is követelik a sztrájktörvény módosítását. Azt szeretnék elérni, hogy ne előfeltétele legyen a még elégséges szolgáltatás a munkabeszüntetésnek, hanem sztrájkolhassanak és utána állapíthassa meg a bíróság, hogy megtették-e a szükséges lépéseket. Erre azért lenne szükség Szűcs Tamás szerint, mert most gyakorlatilag kiszámíthatatlanná teszik a sztrájkot. A munkáltató eddig semmilyen javaslatot nem tett le az elégséges szolgáltatással kapcsolatban. A PDSZ elnöke több ezer sztrájkolóra számít.
 
„Az ezres nagyságrend az szerintem teljesen rendben van. Egyébként pedig a lehetőséget tudja a PDSZ megadni, a kollégák meg eldöntik, hogy akarnak-e élni ezzel az eszközzel vagy nem” – fogalmazott a szakszervezeti elnök.

Megtartják a pedagógusok az ágazati sztrájkot?

 
atv.hu​

 

További belföldi híreink