Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-26 13:35:00

Kiderült: ezt mondta Orbánról Webernek a zsidó közösség vezetője

Magyarországon sok tekintetben jobb a zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, és az országot meg kell védeni az antiszemitizmus igaztalan vádjától, ugyanakkor az emlékezet­politika terén lehetetlen a kompromisszum – mondta a Heteknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

Kiderült: ezt mondta Orbánról Webernek a zsidó közösség vezetője

Heisler András a hetilapnak adott interjújában beszélt a Sorsok Háza körüli huzavonáról. Mint mondta: a Mazsihiszt méltatlanul vádolják azzal, hogy akadályozzák a megvalósulását.

„A Mazsihisz soha nem akadályozta [a Sorsok Háza megnyitását]. Mindig ugyanazt kértük: garanciát arra, hogy a Sorsok Háza által megjelenített történelemkép hiteles legyen, a holokausztot folyamatként ábrázolja, a felelősök legyenek megnevezve benne. Sosem kértünk mást, sőt, lehetőségeinkhez mérten próbáltunk a kormánynak segítséget adni a projekt megvalósulásához” – mondta a Mazsihisz elnöke, aki felidézte:  amikor nála járt a washingtoni Holokauszt Múzeum egyik igazgatója, bejelentkeztek az akkor még Lázár János vezette Miniszterelnökségre. A jó hangulatú és kifejezetten konstruktív találkozón a washingtoniakkal közösen kifejezték együttműködési szándékukat, de aztán ebből sem lett semmi.


Heisler az interjúban elismerte, bizonyos szempontból „paradicsomi állapotban” élnek Magyarországon a zsidó közösség tagjai. Ugyanakkor leszögezte: az emlékezetpolitika terén nem tudnak kompromisszumot kötni, és ez kétségkívül okoz feszültséget a kormány és a Mazsihisz viszonyában. Úgy látja: „amikor az ismert történelmi folyamat végén 1944-45-ben meggyilkoltak hatszázezer magyar zsidót, majd pedig a negyvenéves vallásellenes, diktatórikus rendszer idején, amikor számtalan zsinagógát bontottak le, bezárták a jesivákat, tönkretették a zsidó közösség infrastruktúráját,  a magyar zsidóság elveszítette büszkeségét”. „Fontos célkitűzésünk ennek a büszkeségnek a visszaszerzése”, éppen ezért „a Mazsihisz álláspontja szerint az emlékezetpolitika terén nem köthető kompromisszum”.

„Elismerem, ebben a tekintetben nehéz partnerei vagyunk a kormánynak, de mögöttünk ott van hatszázezer áldozat, és itt élnek velünk a holokausztot túlélő társaink. Lehetetlen számunkra „rugalmasan” megítélni a történelmet. Nem mondhatunk olyat, hogy a magyar zsidóság pusztulása kizárólag a németek és a nyilasok felelőssége lett volna. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Horthy Miklós vezette magyar állam aktív közreműködését, és az 1944-hez vezető, a zsidóságot jogfosztottságba taszító folyamatot. A kormánnyal egyébiránt sok területen együttműködünk, képesek vagyunk kompromisszumok vállalására, de nem az emlékezetpolitika területén” – jelentette ki Heisler András.

A Mazsihisz elnöke az interjúban beszámolt arról is, mit mondott a Budapestre látogató Manfred Webernek, amikor felkereste őt a Dohány utcai zsinagógában. „A beszélgetés elején elmondtam, hogy a Mazsihisz számos területen együttműködik a kormánnyal, sok támogatást kap, a magyar zsidóság biztonságban érzi magát, Magyarország és Izrael kapcsolata pedig sosem volt ilyen jó, mint ma” – mondta beszámolója szerint a Néppárt listavezetőjének Heisler András. Hozzátette: „Sok tekintetben jobb a magyar zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, hiszen több EU-s országban tiltani próbálják a körülmetélést, máshol a kóservágást – nálunk a kormány a vallásszabadság részének tekinti ezeket. Csökkent a jegyzett antiszemita incidensek száma.”
Azt is elmondta ugyanakkor, hogy az emlékezetpolitikai viták, a „gyűlöletbeszéd” és  „a hatalom zsidó közösséget megosztó szándéka” is aggodalommal tölti el a hazai zsidó közösség tagjait.

Ami a gyűlöletbeszédet illeti, Heisler elismerte: „az antiszemita gyűlöletbeszéd visszaszorult Magyarországon”, ám hozzátette: „a zsidó közösséget az is zavarja, ha más ellen irányul a gyűlöletbeszéd’”.

Ami a kormány és a Mazsihisz viszonyát illeti, Heisler András erről a Heteknek azt mondta: „Hibás közhiedelem, hogy a Mazsihisz egyfajta ellenzéki pozícióból közelít a mindenkori hatalomhoz. Mi szuverén, de kiszámítható, lojális, de nem szervilis partnere vagyunk a magyar kormánynak, amihez a saját értékeink szerint viszonyulunk. Ha kell, védjük érdekeinket, de érték­azonosság esetén támogatjuk a kormány munkáját”.

Utóbbira példakánt a Weber-látogatás mellett azt említette, hogy  a szervezet támogatta, hogy a magyar kormány betöltse az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) soros elnöki tisztségét. Hasonló álláspontot képviseltek a Sargentini-jelentés körüli vitában is, amelynek a hazai zsidóság helyzetére vonatkozó megállapításai Heisler szerint konkrét valótlanságokat is tartalmaztak, „amit nem hagyhattak szó nélkül”, ezért levelet küldtek az összes Magyarországra akkreditált európai uniós nagykövetnek, illetve Szijjártó Péter külügyminiszternek, mindnek ugyanazzal a tartalommal: a Sargentini-jelentés magyar zsidósággal kapcsolatos állításai tévesek, de levelükben kitértek a közösségüket érintő valós problémákra is, amelyekről viszont nem szólt a jelentéstevő. Ezen túl aktívan segítik a magyar kormány Izraellel kapcsolatos törekvéseit a V4-eken belül. Kezdeményezésükre a V4-es országok zsidó szervezeteinek elnökeivel közös akciót indítottunk kormányainknál, hogy fogadják el a tényt: Jeruzsálem Izrael történelmi fővárosa.

„Bár léteznek vitáink a magyar kormánnyal, ha valamit szóvá teszünk, azt egyházként és nem politikai ellenzékként tesszük. Meggyőződésem, hogy kritikánk csak abban az esetben lehet hiteles, ha az antiszemitizmus „kártyájával” nem játszunk, és az igaztalan szavakat akkor is elutasítjuk, ha az álláspontunk éppen a hatalomnak kedvez” – szögezte le a Mazsihisz elnöke.

atv.hu

További belföldi híreink