Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-16 15:09:00

Tarlós: pár éven belül jöhet a dugódíj a fővárosban

„Nem ördögtől való” a dugódíj bevezetése – nyilatkozta Tarlós István az ATV Híradójának. A főpolgármester szerint a megvalósításnak még vannak törvényi akadályai, de ezek parlamenti döntésekkel megszüntethetőek.

Tarlós: pár éven belül jöhet a dugódíj a fővárosban


Előzetesen két dolgot mondhatok – nyilatkozta Tarlós István arra a kérdésre, hogy lesz-e dugódíj. Az egyik hogy „örömmel látja, hogy Karácsony Gergely olvassa a programját, a másik, hogy 2013-ban elvileg be kellett volna vezetni, mert a főváros korábbi, Demszky-féle vezetése ezt önként bevállalta a négyes metró uniós támogatásának feltételeként, az EU pedig – ahogyan fogalmazott – „nagyon kíméletes velünk ebben a kérdésben”.

A főpolgármester szerint egyébként ez „nem ördögtől való dolog”, és Puzsér Róbert Sétáló Budapest programja sem képzelhető el ennek hiányában. A belváros autómentesítése címszó alatt már a 2009-ben kiadott programjában is szerepel, csak a megvalósításnak vannak szükséges előfeltételei. Ilyen volt a négyes metró befejezése (ez azóta megtörtént), a hármas metró felújítása (ez folyamatban van) vagy éppen a P+R parkolók építése a közlekedési csomópontokon.

Tarlós azt is elmondta, hogy 1-2 éve törvényi akadálya is van a behajtási díj beszedésének. Mint mondta, a feltételrendszerek egy részét már megvalósították, a „szisztémát is kidolgozták”. Az övezethatárokat több helyen meg lehet határozni, így amint a törvényi és fizikai előfeltételek teljesülnek, akkor érdemes bevezetni, mert ez szerinte – elsősorban – nem a budapestieket fogja érinteni, ugyanakkor jobb levegőt és tisztább várost tenne lehetővé.

A politikus szerint ez 2020-2025 között megvalósítható lesz.

Mint mondta, a tarifákról még vannak viták, mint ahogyan arról is, hogy egy vagy két autóra kapjanak kedvezményt az övezetben élők. Hozzátette azt is, hogy először a törvényi akadályt kell megszüntetni, ezt pedig egy újabb parlamenti döntéssel lehet megvalósítani. A megvalósítás szabályozó feltételei „pillanatok alatt véglegesíthetőek” a főváros részéről, mert már 2-3 éve kidolgozták.

A Miniszterelnökség ugyanakkor azt írta a 24.hu-nak:

"A dugódíjra vonatkozó megállapodás Demszky Gábor volt főpolgármester, valamint az akkori szocialista-szabaddemokrata városvezetéshez köthető.

A kormány nem támogatja a dugódíj ötletét."


atv.hu

További belföldi híreink