Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-03-15 10:21:00

Orbán új kezdetet akar, Dobrev ellenállást hirdet

Folyamatosan frissülő hírek!

Az 1848-as magyar szabadságharc ünnepének alkalmából Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum kertjében beszélt, Gyurcsány Ferenc az Egyetem téren.

  • A magyar miniszterelnök beszéde

    március 16.szombat 00:00

  • Mi Hazánk: a Fidesz és a balliberális ellenzék egyaránt felelős az ország állapotáért

    március 15.péntek 18:25

    Toroczkai László a párt ünnepi rendezvényén pénteken Budapesten azt mondta: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely azt vallja, hogy Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké.

    Véleménye szerint ma is érvényes a sajtószabadságra vonatkozó követelés, nem csupán "a kormány által uralt médiát" cenzúrázzák - mondta -, hanem a multinacionális tőke által kontrollált média sem mondja el az igazságot.

    Az 1848-as követelésnek megfelelően ugyan van Országgyűlés Pesten, ám az "bohózat és szánalmas vergődés", amelyet a parlamentben látunk - mondta.

    Arra utalva, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Dohány utcai zsinagógában tartotta budapesti sajtótájékoztatóját, feltette a kérdést: vajon nincsenek olyanok Magyarországon, akiknek előjogaik vannak?

    Arról is szólt, hogy miközben már 48-as követelések között is "szerepelt a nemzeti őrsereg igénye", felszámolták a Magyar Gárdát. Továbbá  a magyar katonákat ma is elviszik külföldre, például Afganisztánba "meghalni".

    Nem valósult meg a közteherviselés igénye sem, hiszen minden áldott nap megsarcolják a magyar dolgozókat - sorolta Toroczkai László.

    atv.hu/MTI

  • A tüntetés az Unió himnuszával

    március 15.péntek 17:00

    , azaz Beethoven örömódájával ér véget. 

  • Vicsek Ferenc felolvassa az ellenzéki pártok kiáltványát

    március 15.péntek 16:56

    , amely a hazaszeretetről, a demokráciáról és a jogállamról szól. Közben az ellenzéki pártok képviselői felvonulnak a színpadra. Közben a konferanszié felolvassa az ellenzéki 8 pontot, amely szerint ellen fognak állni az országot Európából kivezető törekvéseknek. Színvonalas oktatást, egészségügyi és szociális ellátást követelnek, továbbá tisztességes béreket, és fellépést ígérnek a közvagyon elherdálása ellen. 

  • Jávor Benedek (Párbeszéd) az utolsó felszólaló

    március 15.péntek 16:48

    , szerinte Petőfiék nyugatra tekintettek, mégsem lettek hazaárulók. Szerinte a magyarság felemelkedését a korabeli Európa eszméi segítették. Úgy látja: ezeken az eszméken nyugszik a mai Európai Unió. Orbánt Moszkva köpcös bábhelytartójának nevezi. Szerinte Orbán Viktor háborút hirdetett 1848 eszméi ellen. Tisztesség vagy züllött, korrupt állam - szerinte ez az EP-választás tétje.

  • Donáth Anna (Momentum) jön

    március 15.péntek 16:46

    , aki szerint 1848-ban együtt mozdult meg Magyarország és Európa, parasztok, polgárok és a felvilágosult nemesek. A sikerhez - teszi hozzá - nem elég valamit tagadni. Valódi egységet teremteni csak úgy lehet, hogy az az ország, amelyben ők szeretnének élni, igazságosabb, jobb és boldogabb, mint a mostani - szögezi le Donáth Anna, végül boldog március 15-ét kíván mindenkinek. 

  • Kálló Dániel (MSZP) következik, a legfiatalabb EP-képviselőjelölt

    március 15.péntek 16:39

    , aki sorolja a márciusi ifjak neveit és életkorát. Szerinte az ifjak olyan fiatalok voltak, akik mertek politizálni. Amíg a fiatalok semmiről sem dönthetnek, a jövőt ellopják előlük - mondja. Szerinte a demokrácia a nép uralmát jelenti, nem pedig azt, hogy egy kivételével az összes döntési jogkört elveszik tőle - teszi hozzá Kálló Dániel, aki elmondása szerint nehéz döntést hozott, hogy elfogadta az MSZP felkérését. 

  • Bősz Anett: a rendszerváltásig folytatják a tiltakozást

    március 15.péntek 16:35

    , szerinte ugyanazokért a célokért küzdenek, mint Petőfiék. Ma nem ünnepelni, hanem követelni jöttek, jogállamot, jogegyenlőséget, demokráciát. Szerinte március 15-ét ellopták tőlünk.

  • Az LMP képviselője, Turcsán Szabolcs beszél

    március 15.péntek 16:30

    , szerinte nem egymás kárára, hanem egymást erősítve kell növekedniük az ellenzéki pártoknak. Szerinte az ember az első és nem a profit. A zöld politika érvényesülésének első lépése szerinte a Fidesz leváltása.

  • Jakab szerint 1848-ban a Fidesz

    március 15.péntek 16:26

    Soros nyakába varrta volna a 12 pontot. Úgy látja: az ország ma nem szabad. Szerinte ma nemzeti egység születik, és közösen fognak harcolni Orbán ellen. 

  • Jakab Péter: március 15. nem a zsarnok ünnepe, hanem a népé

    március 15.péntek 16:24

    , üzeni Orbánnak, aki szerinte lemerészkedett a Várból délelőtt, de - úgy látja - a miniszterelnök nem érti a márciusi ifjak üzenetét. 

  • Hadházy ma is a Kunigunda utcába megy

    március 15.péntek 16:21

    , méghozzá gyalog, hogy ott kifüggessze az ellenzék követeléseit. Nem lesz semmilyen balhé - üzente. Rövidesen blokád alá veszik a köztévét - ígéri.

  • Hadházy: rekordgyanús a szónokok száma

    március 15.péntek 16:16

    és a résztvevők türelme. Ő azt ígéri, rövid lesz. Sok beszéd helyett sok munka, egymás elleni szervezkedés helyett közös munka. 

    470 ezer aláírás jött össze az Európai Ügyészségért. Az egymillió azon múlik, hányan dolgoznak az ügyért. A pártoknak és a civileknek közösen kell dolgozniuk azért, hogy minden szavazókörben legyen ellenzéki delegált. 

    Szerinte kitartó elszántságra van szükség a kormány legyőzéséhez. Komolyan kell venni magukat, ha azt akarják, hogy a kormány komolyan vegye őket. 

  • Az EP-n önállóan indulnak, de nem egymás ellen

    március 15.péntek 16:14

    , ám ősszel egy az egy ellen kell indulni. Aki akkor megtöri az ellenzék egységét, az az ellenzék ellenzéke lesz, és maga is ellenféllé válik - mondja Dovrev Klára.

    Közösen kell megalkotni az új Magyarországot. Az a szövetségesünk, aki minden ember méltóságát tiszteli, azzal összeköt a jövő. Akkor tudjuk együtt legyőzni Orbán rendszerét - teszi hozzá a DK EP-listavezetője.

  • Következnek a pártok szónokai, elsőként Dobrev Klára

    március 15.péntek 16:06

    , akit nagy ováció fogad. Dobrev szerint nehéz és embert próbáló feladat áll a résztvevők előtt, egy normális, élhető ország felépítése. Ehhez meg kell törni és el kell kergetni Orbán rendszerét. 

    Mi magyarok, pont olyan nagyszerű emberek vagyunk, mint a többi eutrópai nemzet, akikkel egy nagyszerű európai közösséget alkotunk.

    Dobrev szerint nem lázálom az Európai Egyesült Államok - üzeni a Múzeum kertbe. A jogainkat nem Brüsszel, az oroszok, Bécs vagy a törökök vették el, hanem a saját kormányunk - teszi hozzá Dobrev Klára. Szerinte aki 2019-ben magyar hazafi, az lázad a Fidesz-kormány ellen. Szerinte a Hankook és az Audi dolgozói az egész országnak példát mutattak. Megköszöni a bátorságukat és kitartásukat. Szerinte nem szabad abbahagyni, lázadni kell az iskolákban, a tárgyalótermekben. Tisztességes szándék is vezetheti azokat, akik alkut kötnek, mondja, de hozzáteszi: ezek az alkuk a jövőt teszik tönkre. 

    Szerinte három dolga van az ellenzéknek:

    - a lázadás folytatása

    - májusban a Fidesz kisebbségbe szorítása

    - ősszel a települések visszaszerzése a Fidesztől.

  • Vicsek: mindannyian a média szereplői vagytok

    március 15.péntek 16:02

     - ezt mondja a konferanszié az egybegyűlteknek. Ezt  követően felcsendül a Verdi Nabuccójára írt Szabadság kórus.

  • Nemzeti egység

    március 15.péntek 15:53

    Márki-Zay Péter arról beszélt, nincs az a nyomasztó tél, ami után ne jönne tavasz, a természet ugyanis nem adja fel. „Két részre szakadt az ország. A nemzet szó pedig azt jelenti, hogy sikereinkkel, örömeinkkel mind egyek vagyunk” – fogalmazott. Mint mondta, ahogy a ’48-as hősök számára, számukra is azt jelenti: mindenki Magyarországa, ezért hozták létre a Mindenki Magyarországa Mozgalmat. Majd arról beszélt, április 8-án megtanulhatták, hogy semmi sem fontosabb, mint egy közös cél, hozzátette, hogy sokan voltak olyanok, akik saját pártjukat, személyes céljaikat fontosabbnak tartották, mint az együttműködést. „Senkinek nem lehet drágább rongy élete, mint a haza becsülete” – idézte a Nemzeti Dalt Márki-Zay. Szerinte létrejött valami, amitől a hatalom retteg. „Itt és most valamennyi ellenzéki párt képviselői színpadra lépnek. Itt és most létrejött a nemzeti egység” – szögezte le.

    Az EP-választásokon sajnos nem lesz összefogás – tette hozzá, ennek ellenére a Mindenki Magyarországa segíteni fogja az ellenzéki pártokat a szavazatszámlálásban, és a buzdításban is. Cserébe azt kérik az ellenzéki pártoktól az őszi önkormányzati választásokon, lépjenek hátra egyet, ne pártkatonákat indítsanak, hanem olyan civileket, akikre még a fideszes szavazók is szívesen fognak szavazni.

    „Minél több új emberre van szükség. Olyan emberekre, akik eddig messze távol tartották magukat a politikától, mert úgy látták, hogy a politika mocskos” – mondta beszédében. Majd arról beszélt, úgy tudja fideszes forrásoktól, Orbán Viktor kiadta a parancsot, miszerint egyetlen város sem kerülhet ellenzéki kézre. Márki-Zay arról is beszélt, a tömeg a szabad média, amit nem lehet betiltani.

  • Lakatos Béla a színpadon

    március 15.péntek 15:47

    Lakatos Béla következett a felszólalok sorában. „Minden egyes magyarok által indított szabadságharcban a cigányok ott hullajtották a vérüket. Mégis azt kell üzennem a jelenlegi kormánynak, hogy nem vagyunk migránsok. Igenis a vérünkkel váltottuk meg ezt a földet” – mondta Ács volt polgármestere. Lakatos arról beszélt, a cigány anyák éppúgy sírtak, mint a nem cigány anyák.

  • Diákok a színpadon

    március 15.péntek 15:39

    Sipos Ferenc Norbert egyetemista beszélt az új generáció nevében. „Aki elereszti a fiataljait, az a jövőjét veszíti el” – idézte Orbán Viktort Sipos Ferenc Norbert, majd feltette a kérdést: milyen jövőt veszítenek el? Szerinte ők azok a generáció, akiknek álmait egy balszerencse vagy a hatalom húzhatta át. Úgy véli, a hazai politika nem a fiatalokról szól. „Mikor esik szó arról, hogy iskolákat zárnak be, hogy üdülőközpontot nyissanak helyette? Mi az elmúlt 30 év politikáját elsöpörjük” – fogalmazott az egyetemista. Majd felolvasták követeléseiket: demokráciát és jogállamot, pártatlan közmédiát, a propagandamédia állami finanszírozásának beszüntetését, független ügyészséget és bíróságokat, a közvagyon gondos és jogszerű kezelését, a korrupt közszereplők felelősségre vonását, igazságos közteherviselést, a szélsőséges jövedelmi különbségek felszámolását, a tudomány, a kultúra, az oktatás szabadságát és támogatását, minőségi oktatást az egész országban, méltányos bérezést és munkakörülményeket, a munkavállalói jogok kiszélesítését és érvényesítését, széleskörű társadalmi egyeztetést az érintettekkel, valamint a szakmai, érdekvédelmi és civil szervezetekkel, színvonalas egészségügyi ellátást mindenkinek, létbiztonságot, lakhatást mindenkinek, és kiszámítható jövőt, a klímaválsággal szembeni hatékony fellépést, természeti értékeink megőrzését és a környezetünk védelmét, nemzetünk és az Európai Unió értékei melletti kiállást! – többek között ezeket olvasták fel a diákok. A diákok után a Magyar Anyák videóüzenete következik. 

  • Stop kilakoltatás!

    március 15.péntek 15:35

    A Szabad Sajtó útján tartott közös ellenzéki tüntetésen ezután Fehér Tibor érkezett a színpadra, aki arról beszélt, a lakhatás alapjog. A Város Mindenkié Csoport tagja szerint lakhatási krízis van Magyarországon. A lakhatási válság azonban nem csak a hajléktalan embertársainkat érinti – fogalmaz, majd hozzáteszi, azokat is érinti, akiknek a fizetése nagy részét a lakhatásra kell fordítaniuk. Fehér Tibor arról is szólt, a Város Mindenkié Csoport egy törvénymódosító kezdeményezést nyújtott be, és arra kérnek mindenkit, hogy támogassák a Stop kilakoltatás petíciót.

  • "Partvonal mellől nem lehet politizálni"

    március 15.péntek 15:27

    A Slam Poetry után következik Nagy Erzsébet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagja arról szólt, sztrájkot a versenyszférában lehet igazából tartani, ott lehet eredményesen sztrájkolni. Majd a sztrájkról beszélt a PDSZ tagja. 

    Káposznyák István azzal kezdte beszédét, csodálatos ez a nap, nem csak neki, hanem a debrecenieknek is. A Szolidaritás tagja szerint veszélyben van a magyar szabadság. Mint mondta, azok, akik keresztény Magyarországról beszélnek, vallásos köntösben hazudnak. A politikának nem jobb és baloldalról kell szólnia. „Ha a szövetségesemet erősítem, azáltal én leszek erősebb” – fogalmazott. Káposznyák megemlítette, hogy a partvonal mellől nem lehet politizálni, szerinte csak összefogással lehet az lenyomók fölé kerekedni.

  • Elkezdődött az ellenzéki rendezvény

    március 15.péntek 15:10

    Civilek a demokráciáért rendezvényen elsőként Deák Dániel lépett színpadra. Az egyetemi tanár azzal kezdte beszédét, 1848. március 15-e egy olyan ünnep, amely a legkevésbé osztja meg az embereket. Deák Dániel szerint elgondolkodtathat bennünket, hogy akármennyire is dicsőséges volt ez a forradalom, elbukott, úgy véli, érdemes elgondolkodni azon, hogy miért. 

    Deák Dániel után Molnár Péter Slam Poetry bajnok lépett a színpadra.

  • Molinót lógattak ki a Párbeszédesek

    március 15.péntek 14:43

    Az állami ünnepség közben, a Párbeszéd az 1848-as forradalom jelszavaival lógatott ki egy molinót a Parlamentből: Szabadság. Egyenlőség. Testvériség.

  • Áder állami kitüntetéseket ad át

    március 15.péntek 14:29

    Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében pénteken az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket.

    Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt. A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett - idézte Babits Mihály sorait az államfő.

    Áder János hangsúlyozta: a megosztott jogokból, a közös teherviselésből, a megszenvedett szabadságból ekkor nemzet született, Babits szavaival "modern nemzeti közösség", amely erős, időtálló kapoccsal kötött magyart a magyarhoz, amely nemcsak érdekszövetség, hanem szellemi kötelék, az összetartozás, az összefogás korábban nem ismert eszméje.

    "Az önök teljesítménye, sikeres életpályája, az önök eredményei iránytű mindannyiunk számára. Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban" - méltatta a kitüntetetteket Áder János.

    A köztársasági elnök azt mondta, az áprilisi törvényekkel szentesített siker a magyar nép közös teljesítménye: ezekben a törvényekben a politikai bölcsesség, a jogászi tudás és a társadalmi reformok iránti őszinte lelkesedés lépett szövetségre.

    fotó: mtiFotó: MTI

    Március 15. ezért válhatott a nemzet egyik legfontosabb szimbólumává, és ezért adják át minden évben a forradalom és szabadságharc emléknapján a legmagasabb állami kitüntetéseket - közölte az államfő.

    Áder János kiemelte, hogy legfontosabb erőforrásunk az egyes ember teljesítménye, "mert aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja".

    Hagyományt továbbadni, tanulságos történeteket mesélni, a múlt tényeit feltárni, zenét szerezni, szerkezeti mechanikával foglalkozni, terápiát alkalmazni, az új nemzedékeket tanítani, képet festeni, könyvet írni, szobrot faragni, az emberi méltóságért kiállni, lelket gyógyítani, a szavak eredetét megérteni, tehetséget gondozni, kutatócsoportot vezetni nem kevesebb felelősség, mint forradalommal kivívni, törvénnyé tenni vagy karddal védelmezni a szabadságot - fordult a kitüntetettekhez az államfő.

    Mint emlékeztetett, Babits Mihály mélyen hitt a szellem, a kultúra, a műveltség erejében, amely mindenkor önbecsülésünk alapja, amellyel különbözünk más nemzetektől és amelynek segítségével mégis megtaláljuk a kölcsönös tisztelet hangját másokkal.

  • Az együttműködésről

    március 15.péntek 14:10

    Gyurcsány arról beszél, a demokratikus oldal együttműködésének egy fontos feltétele van: az emberi méltóságot, a jogállamot, a demokráciát nem lehet megkérdőjelezni. „Az ördögöt Luciferre nem lehet lecserélni. Azt várom mindenkitől, értse meg, nem csak az a cél, hogy csak leváltsuk Orbánt, hanem, hogy egy normális, európai mentalitás alakuljon ki” – zárja beszédét, majd közösen eléneklik a Himnuszt.

  • Gyurcsány: lázadni kell

    március 15.péntek 14:07

    Szerinte lázadni kell mindenkinek, ott, ahol tud. Nagy reményekkel készülnek a választásoknak. „Pokoli nehéz lesz, de nincsen más választás. Azért csináljuk, mert tisztességes hazafiként hiszünk ennek az országnak egy jobb jövőjében. Lehet, hogy átkokat és szidalmakat szórnak ránk, én nem bánom, sőt nagy baj lenne, ha dicsérnének” – erre a kijelentésére felnevet a közönség.

  • "Gyáva beszéd volt"

    március 15.péntek 14:02

    Gyurcsány arról beszél, ha nem fájt volna a dereka – lehajolt egy legoért, ekkor fájdult meg a háta – akkor sem ment volna el meghallgatni a miniszterelnök beszédét a Múzeumkertbe, mert „egy magára valamit adó hazafi nem lesz az ördög biodíszlete”. Orbán beszédéről azt mondta egy gyáva beszéd volt. „Korábbi magabiztos politikai paneljeit elfelejtette. Csak azt nem mondta: könyörgök megbocsátásért. Inába szállt a bátorsága” – vélekedett Gyurcsány.

    fotó: mtiFotó: MTI

  • Fontos, hogy mi történik Európában

    március 15.péntek 13:53

    Nem ért egyet azzal a mondással, hogy minden nép olyan kormányfőt kap, amilyet érdemel. Szerinte nem érdemli meg a magyar nép, hogy szégyellniük kell azt, hogy magyarok. „Lehet, hogy a politika szabályai szerint, akik regnálnak, ők Magyarország kormánya, de a mi hitünk szerint ők egy bűnöző banda” – fogalmazott.

    Számára fontos, hogy mi történik Európában, és azt szeretné, hogy az európaiaknak is fontos legyen, hogy mi történik Magyarországon, ezért írt például levelet Angela Merkelnek. „Értsék meg, hogy nem bennünket védik, ha Magyarországot védik, hanem önmagukat is” – jelenti ki.

  • Átadták a Szabad Sajtó Díjakat

    március 15.péntek 13:49

    Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke, mint díjátadók, valamint a Szabad Sajtó Díj kitüntetettjei, Gál J. Zoltán, újságíró, politikus, egykori kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője, Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró, egyetemi tanár, Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, műsorvezető, rendező a díjátadó ünnepségen.

  • "Karámot teremtettek"

    március 15.péntek 13:47

    Az ő gondolkodásukban minden vagy fekete, vagy fehér: menekültpárti vagy menekültellenes, igen vagy nem. „Skatulyákba raknak minket, megcimkéznek minket” – fogalmazott. „A hazából karámot teremtettek, bennünket pedig a karám birkáinak gondolnak. A nemzetünk viszont nem birka, hanem büszke, hazafias nép” – tette hozzá, mire néhányan „Mocskos Fideszt” kiabálnak.

  • Gyurcsány nem háborúzni akar

    március 15.péntek 13:45

    Sokszor felteszi magának a kérdést, minek csinálják, ezer dolgot tehetnének, miért vállalják a küzdelmet, számára annyira természetes ez a küzdelem, természetes, hogy nem csak a családjáért, a rokonaiért tesz. Torkig van azzal a hozzáállással, hogy minket más anyagból gyúrjuk. „Én nem háborúzni akarok, aki feljebbvalónak gondolja magát, az azt is gondolja, hogy legyőzhet bárkit. Én a párbeszéd oldalán állok” – fogalmazott.

    fotó: mtiFotó: MTI

  • Gyurcsány is beszédet mond

    március 15.péntek 13:42

    „Az első mondat azoké, akiket az átkozott 9 évben jönnek és felemelik a hangjukat, és próbálják megmutatni, hogy valami másban hisznek” – kezdte ünnepi beszédét Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke visszaemlékezett a decemberi tüntetésekre, amikor fiatalok is utcára vonultak, mint mondta, régen hitt ennyire, mint akkor. "Meggyalázni, meggyötörni az emberek sokaságát tartósan nem lehet, aki erre vállalkozik az bukni fog. Orbán bukni fog, ez lesz a vége" - mondta. 

  • "A haza minden előtt" - Orbán is posztolt

    március 15.péntek 13:38

  • Gulyás: nemzeti alapot kell teremteni

    március 15.péntek 13:07

    A nemzet közös emlékezet a múltról és terv a jövőre, legfontosabb hivatásunk pedig a megmaradás - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest XII. kerületének ünnepi rendezvényén pénteken.

    Ha meg akarunk maradni és meg akarjuk őrizni közösségeinket, hitünket, kultúránkat, életmódunkat, akkor a legfontosabb kérdésekben nemzeti alapot kell teremteni - közölte a politikus. "Ez itt a közös hazánk, nekünk kell benne felépítenünk otthonainkat, nekünk kell benne létrehozni közösségeinket, nekünk kell benne boldogulni, és ha a sors úgy hozza, nekünk kell képesnek lenni arra, hogy megvédjük" - mondta Gulyás Gergely.

    Hozzátette, amíg közösen tudunk emlékezi 1848 igazságaira, addig tudunk találni olyan közös alapot, amely a magyar nemzet megmaradásához nélkülözhetetlen. Gulyás Gergely közölte: ha egy nemzet tagjai tudnak egymásért tenni, ha a legsúlyosabb áldozatot is meg tudják hozni, akkor megfordíthatják a történelem menetét. 

    Ezért nem ért véget a magyar szabadság ügye sem Világosnál, sem Aradnál - jelentette ki.

  • Masírozás Debrecenben

    március 15.péntek 12:00

    fotó: mtiFotó: MTI

  • Zárja beszédét

    március 15.péntek 11:42

    A cél az szerinte, hogy véget vethessünk az Európai Egyesült Államok lázálmának, hogy Európa az európaiaké legyen. Úgy véli, a magyarok egyszerű dolgokat akarnak: jó szomszédot, saját határt, megértő társat és munkát, amelynek van haszna, értelme és gyümölcse. Majd a szokásos „hajra Magyarország, hajrá magyarok” mondattal zárja beszédét.

  • EP-választás

    március 15.péntek 11:40

    Majd rátér az EP-választásra: „Közeleg az EP-választás napja, még 10 hét és bekopog az ajtónkon.” Nekünk, magyaroknak is tisztáznunk kell, mit akarunk, mit akarhatunk. Mi magyarok voltunk azok, akik 1848-ban legtovább harcoltunk, ’56-ban pedig mi fordultunk szembe a szovjet armádiával, és az Európába indított migránsinváziót is mi állítottuk meg – jelenti ki. Majd azzal folytatja, új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, erős vezetőket akarunk látni Európa élén.

  • "Szabaduljanak meg a farkasvakságtól"

    március 15.péntek 11:36

    Keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság, és nincs szabad Magyarország sem – jelenti ki. Ez így van, függetlenül attól, hogy személyesen éppen hányadán állunk a jóIstennel. Azt kívánjuk Európának, hulljon le szemükről a hályog. Kereszténység nélkül elveszítjük Európát – mondta Orbán.

    Szabaduljanak meg a farkasvakságtól, vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban szabad ember csak az lehet, aki szabad nemzet fia, csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját sorsáról – fogalmazott beszédében.

  • "Miről álmodik a másik magyar"

    március 15.péntek 11:31

    "Jöhetnek nehéz idők, ahogy 1848 után jöttek is, amikor félrelöki az igazságot a megszálló, nyers erő” - fogalmazott. Majd arról beszélt, nehéz időkben is élni kell, voltak idők, amikor nem élhettünk úgy, ahogy akartunk, csak ahogy lehetett, de az igazság ilyenkor is igazság marad, mert az eszmények mindig a valóság fölött állnak. Van úgy, hogy szétszóratásban kell élnünk, de közös hazáról álmodunk. 

    „Nem volt, nincs és nem is lesz agyafúrt birodalom, ami ezen változtatni tudna. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy tudjuk, miről álmodik a másik magyar” – mondta beszédében.

  • Nemzeti Dalt szaval

    március 15.péntek 11:30

    Orbán szerint a magyarok évről évre március 15-én ellent mondunk a rabságnak. Majd a miniszterelnök elkezdi szavalni a Nemzeti Dalt. Arra emlékeztet a 12 pont, hogy a hétköznapi könyöklés és szócsaták között, legyen egy közös cél, egy nemzeti, ami összetart minket.

    fotó: mtiFotó: MTI

  • Üzent a miniszterelnök

    március 15.péntek 11:27

    Mint mondta, amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és Magyarországot is támadják. Mindig számolniuk kell az erős lengyel-magyar kötelékkel – ezt üzente azoknak a döntéshozóknak, akik be akarják árnyékolni Közép-Magyarországot.

  • "Reneszánszra készülünk"

    március 15.péntek 11:25

    Egy látványos, közép-európai felemelkedésére készülünk, hajdan volt nagyságunk megismétlésére. Egy közép-európai reneszánszra készülünk – jelentette ki.

  • Tisztelgünk a lengyelek előtt

    március 15.péntek 11:23

    A lengyelek nélkül ma Magyarország sem lenne szabad, és Európát sem lehetett volna újraegyesíteni. A lengyelek adták nekünk Szent II. János Pál pápát és ők adták nekünk a szolidaritást is. Önök ezzel megváltoztatták a történelmet, visszaszerezhettük a szabadságot – fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette: kalapunkat emelve tisztelgünk a lengyel nép előtt.

  • Orbán Viktor mond beszédet

    március 15.péntek 11:22

    A lengyel miniszterelnök után Orbán Viktor lép a színpadra, a tömeg nagy ovációval köszönti. „Itt vannak velünk a lengyelek, itt vannak velünk ma is, ahogy végig velünk voltak 1948-49-ben, aztán a XX. században” – kezdte beszédét Orbán Viktor a miniszterelnök.

  • Igazság, szolidaritás, egyenjogúság

    március 15.péntek 11:19

    A jobb jövő csak tőlünk függ: a mi akaratunktól. Ugyanúgy, mint 171 évvel ezelőtt, megint az igazság, a szolidaritás, az egyenjogúság oldalán állunk. A jobb Magyarországért, jobb Lengyelországért, jobb Európáért harcolunk megint az igazságért. Két nagy költőnk ugyanazt mondta: az egekből fog jönni a segítség, és ez legyen az, ami minket összekapcsol – tette hozzá. Isten áldja meg a magyart, a lengyelek, adjon nekünk jobb Európát – zárta beszédét.

  • Közös jövő

    március 15.péntek 11:13

    A lengyel miniszterelnök arról beszélt, vitézeink számos csatában vállvetve küzdöttek. A lengyel miniszterelnök Bauer Sándorról, Jan Palachról és Ryszard Siwiecről beszél, akik a szabadságukért harcoltak. „Mindig is összetartottunk a múltban, a szabadságunkért küzdöttünk közösen, most pedig a közös jövőért szeretnénk küzdeni” - mondta.

  • Lengyel-magyar barátság

    március 15.péntek 11:12

    Mateusz Morawiecki beszédében először üdvözölte a magyar és lengyel barátokat. Morawiecki a szolidaritás ünnepségének nevezi az eseményt. A lengyel-magyar barátság immár 1000 éve tart, majd hozzátette, ez a barátság később is folytatódott, Könyves Kálmán idejéből, aki igencsak bölcs ember volt – fogalmazott.

  • LMP: szabadságunkat és függetlenségünket ma is kihívások fenyegetik

    március 15.péntek 10:50

    1848 nemzeti forradalom volt, amelynek üzenete, a nemzeti önrendelkezés és a polgári öntudat, olyan érték, amely most, a 21. században is érvényes és védendő - hangsúlyozta Keresztes László Lóránt.

    Úgy fogalmazott: a magyarság nem tűrheti az idegen hatalmak befolyását, nem tűrheti szabadságának és gondolatainak lábbal tiprását, hangjának elfojtását.   

    "A magát nemzetinek hazudó kormányunk áruló politikája révén egyre inkább erősödik az idegen, főleg az orosz befolyás" - jelentette ki.  

    Emlékeztetett: a polgári forradalomnak köszönhetően először állt fel nemzeti kormány Magyarországon, amely a magyar nemzetnek és nem külföldi hatalmaknak volt felelős.    

    Ma sem tűzhetünk ki kisebb célt, mint újra olyan nemzeti kormány felállítását, amely valóban a magyar nép érdekeit szolgálja - közölte Keresztes László Lóránt.     

    Demeter Márta szerint ma is harcolni kell a 12 pontban foglaltak érvényesüléséért, mert sérül a sajtószabadság, a törvény előtti egyenlőség, nem független a nemzeti bank, az Országgyűlésben pedig nem a nemzeti érdekek érvényesülnek.    

    Kijelentette: újra meg kell teremteni az ország biztonságát és szuverenitását, el kell távolítani a hatalomból "a nemzetet eláruló és meglopó tolvajokat".    

    A társelnök azt mondta: "ma is az önkény, a tetten érhető nemzetárulás, a jövő felélése és az ostobaság ellen kell harcolnunk."

  • Vidnyánszky Attila rendezte a műsort

    március 15.péntek 10:49

    A Himnusz eléneklése után elkezdődött egy felvezető műsor, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezett. Ezután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, majd Orbán Viktor mond beszédet.

  • Elkezdődött az ünnepség

    március 15.péntek 10:39

    A Himnusz eléneklésével hivatalosan is elkezdődött az ünnepség a Múzeumkertben. 

Korábbi hírek betöltése

További belföldi híreink