Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-15 06:10:00

Már nyomoznak a magyar vásárlókat is átverő webáruház ellen

Csak Magyarországon 11 millió forinttal károsíthatott meg vásárlókat egy angliai székhelyre bejelentett webáruház, ám a károsultak szerint a cég ennél jóval több pénzt csalhatott ki a vásárlóktól. A 2500-at is meghaladhatja az átvert emberek száma Európa-szerte. Ők azok, akik előre utaltak a webshopnak. Horvátországban már nyomoznak a cég után, de az ügyben Magyarországon is sorra készülnek a feljelentések.

Milliós csalással vádolják a webáruházat

 


Egy havi konyhapénzét bukta el a három gyereket nevelő Megyessy család, amikor december elsején egy webshopból rendelt meg egy szárítógépet. Ilona azóta is a szobában tereget – a gép ugyanis még mindig nem érkezett meg. Az asszony már a regisztrációhoz nyitott fiókjába sem tud belépni a webshopban.

„Többször próbálkoztam, ez nem sikerült, ez kezdett gyanússá válni. Majd pénteken, amikor ki kellett volna szállítani, megnéztem a fórumban a véleményeket, és láttam, hogy nagyon sokan jártak ugyanígy”


- mesélte Megyessyné Parragh Ilona.

A webshop károsultjai azóta egy facebook-csoportot is létre hoztak, ahol folyamatosan emelkedik a tagok száma. A tavaly novemberben, röviddel a Black Friday akciónap előtt bejegyzett cég információink szerint csak a magyar vásárlóitól 11 millió forintot szedett be. Nem volt nehéz: a weboldalon ugyanis nyomatékosítják, hogy a megrendelt termékekért előre kell átutalni a vételárat.

A webáruház képviselőjét hiába kerestük, a céget nem tudtuk elérni.  A cég székhelyszolgáltatója a jelzések miatt korábban már próbált érdeklődni a webshopnál, ahonnan kapott is válaszul egy kijelentést, mely szerint a cég visszautalta a befizetett pénzt az elégedetlen ügyfeleknek.

Csakhogy pénzt egy másik károsult sem látott, ahogy a várandós feleségének vásárolt telefont sem kapta meg. Kató László biztos abban, hogy csalás áldozatai lettek.  


„Tényleg gyűjtögettünk a gyerekeinknek, a családunknak, én a feleségemet szerettem volna meglepni, szörnyű, hogy ez a dolog megtörténhetett”

- mesélte Kató László.

Az internetes kereskedőket tömörítő szövetség elnöke szerint, ha ismeretlen cégtől rendelünk, akkor vásárlás előtt érdemes meggyőződni arról, jó minőségű üzlettel van-e dolgunk. Nagy Sándor azt mondja: a webshopok túlnyomó többsége megbízhatóan működik.

„Nagyon kevés azoknak a visszaéléseknek a száma - akár a tranzakciószámra, akár a teljes forgalomra vetítve -, amikor tényleg egyértelműen, bizonyíthatóan átverésről volt szó a fogyasztók felé. Döntő többségben pici cégekről van szó”


- nyilatkozta Nagy Sándor, az Ecommerse Hungary elnöke.

A rendőrség közben azt írta Híradónknak, hogy több sértett feljelentése alapján a 13. kerületi kapitányság már nyomoz az ügyben.

atv.hu

További belföldi híreink