Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-04 11:44:00

A PDSZ akkor is sztrájkot hirdet, ha egyedül marad

Közel tízezren írták alá a PDSZ által másfél-két hónapja elindított petíciót, amelynek pontjai a közoktatás problémáival foglalkoznak, de a kezdeményező szakszervezet az utóbbi egy hónapban alig tudott foglalkozni a petícióval, mivel az események túlnőttek annak keretein – mondta az ATV Start című műsorában Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Hozzátette: a petíciójukban megfogalmazott követelések mára sztrájkkövetelésekké váltak.

(A PDSZ petíciójában megfogalmazott követelések:

- Állítsák vissza a pedagógusok kötelező óraszámát a közoktatási törvényben korábban rögzítettek szerint, de legfeljebb 22 tanórára.

- A pedagógusok illetményét meghatározó vetítési alap automatikusan kövesse a mindenkori minimálbért úgy, ahogy azt az eredeti jogszabály előírta.

- A Munka törvénykönyve és egyéb jogszabályok alapján járó többletmunkát minden esetben fizessék ki a munkáltatók.

- Legalább 50%-os illetményemeléssel rendezzék az oktatásban közalkalmazotti bértábla alapján besorolt munkavállalók bérét.)

A szakszervezeti vezető elmondta: kis esélyt lát arra, hogy a PDSZ egyedül marad a sztrájkszervezéssel, de leszögezte: akkor is sztrájkot hirdetnek, ha rajtuk kívül senki más nem csatlakozik ehhez a felhíváshoz.

Szűcs Tamás elmondta: bár a PDSZ 3-4000 fizető tagból áll, befolyásuk a pedagógustársadalom lényegesen nagyobb részére terjedhet ki. A sztrájkra való elszántság 80 százalék körüli a pedagógustársadalomban – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Arra a kérdésre, hogy nem jár-e kockázattal a pedagógusokra nézve, ha csatlakoznak a PDSZ által meghirdetett sztrájkhoz, a törvényesen meghirdetett sztrájkhoz csatlakozó munkavállalókat nem érheti hátrány a részvétel miatt. Ráadásul a gyakorlatba a munkaerőhiány komolyan megerősítette a munkavállalók pozícióit a munkaadókkal szemben – tette hozzá Szűcs Tamás.

Szűcs szerint 2010 óta több mint 90 ponton módosult a munka törvénykönyve a munkavállalók kárára. A maga részéről emögött kormányzati stratégiát lát, amely arra irányul, hogy így tegye versenyképessé a magyar munkaerőt. Most a szakszervezeteken a sor, hogy ezzel a stratégiával szemben szintén stratégia mentén lépjen föl.

A szombati tüntetésről Szűcs elmondta: több embert vár, mint a decemberi tüntetések bármelyikére.

atv.hu

Január 8-tól indul az ATV Spirit!

További belföldi híreink