Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-18 11:22:00

Budai Gyula: Holnap melyik tévéhez vonulnak?

Megkérdeztük tegnap Budai Gyulát, hogy értékeli a tüntetéseket, azt, hogy az MTVA székházából tegnap biztonsági emberek toloncoltak ki parlamenti képviselőket. Azt válaszolta, nem ismeri az MTVA biztonsági szabályzatát, ez az MTVA belügye. Az ellenzéki képviselők veszélyeztették a közérdekű üzem működését - állította. Budai Gyula elismerte, hogy parlamenti képviselői igazolványuk feljogosította az ellenzéki képviselőket az MTVA-ba a belépésre, "de ennek is meg van a módja". Általában nem vasárnap éjszaka, váratlanul érkeznek, hanem "előre bejelentkeznek" szerinte.

Budai Gyula: Holnap melyik tévéhez vonulnak?
Fotó: MTI

A jogszabályokat és a törvényeket mindenkinek be kell tartani. Ez vonatkozik a képviselőkre is. Úgy gondolom, ezt látták be az ellenzéki képviselők is - ezt a véleményt fogalmazta meg Budai Gyula tegnap késő este, amikor kiderült, hogy az ellenzéki képviselők elhagyták az MTVA épületét. "A tömeget haza kell vinni, most a tüntetők a Hír Tv-hez mentek át tüntetni. Teljes káosz jellemzi az ellenzéki megmozdulásokat" - fogalmazott a fideszes parlamenti képviselő, hozzátéve: holnap melyik tévéhez vonulnak, az ATV-hez vagy a TV2-höz?

(Tegnap este a tüntetők a Kunigunda útjáról elindultak a Hír Tv-hez, hogy felolvassák az 5 pontos követelést, aztán útba ejtették a Ripostot, a Flórián téren a Figyelő szerkesztőségénél mentek el, s végül eljutottak el a Mediaworkshöz, ahol komoly rendőri készültség volt - a szerk.)

Budai Gyula véleménye szerint közérdekű üzem működésének megzavarása volt, amit Hadházy Ákos, Szél Bernadett és társaik megvalósítottak az MTVA székházában. A parlamenti képviselői igazolványuk ugyan feljogosítja őket a belépésre, "de ennek is meg van a módja". Általában nem vasárnap éjszaka, váratlanul érkeznek, hanem "előre bejelentkeznek". A fideszes parlamenti képviselő - akit azért hívtunk fel, hogy megkérdezzük, miért biztonsági emberek/vagyonőrök intézkedtek az MTVA-ban parlamenti képviselőkkel szemben, akiknek erre jogászok szerint nem volt joguk -, azt felelte: "Nem ismerem az MTVA biztonsági szabályzatát, ez az MTVA belügye. De szerintem az ellenzéki országgyűlési képviselők veszélyeztették a közérdekű üzem működését. A törvények betartása mindenkire egyformán kötelező, különösen az országgyűlési képviselőkre, akik erre esküt is tettek. "Ez a felelős képviselői magatartás? Videókat is készítettek, amit a nyilvánosság is látott, támadólag léptek fel, zsarolták a biztonsági emberek főnökét, hogy ha nem teljesítik a kérésüket, ezrek jönnek be" - állította Budai Gyula, akit az sem ingatott meg egyáltalán a jogi tényállás megállapításában, hogy szembesítettük: Schiffer András szerint éppen hogy a biztonsági emberek valósítottak meg bűncselekményt azzal, hogy a földön húzták ki, toloncolták ki az MTVA-ból Hadházy Ákost és tuszkolták ki Szél Bernadettet, azaz parlamenti képviselőket. Majtényi László volt ombudsman az ATV Egyenes beszédben úgy fogalmazott, hogy "mint a krumpliszsákot", és a képviselők sérthetetlenségére hívta fel a figyelmet.
"Tudomásom szerint az MTVA rendelkezik jogerős birtokvédelmi határozattal, amelyet az óbudai jegyző délután adott át. Ezen határozat alapján lehetőség van rendőri intézkedésre" - mondta Budai Gyula.

Arra, hogy az ellenzéki képviselők gyakorlatilag nem mondhatják el a véleményüket és a kormánybírálatukat a közpénzből, 80 milliárdból működtetett köztévében, mert ott a kormány és a Fidesz felé lejt a pálya a lehető legerősebben, a fideszes képviselő azzal reagált, hogy „elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe. Ez a képviselői hatalommal és jogosítványokkal való agresszív visszaélés. Az MSZP a kampányban, a Jobbik meg most bojkottálta a köztévét, a Kétfarkú Kutya Párt egyik politikusa, Tichy-Rács József pedig bement és csak kotkodácsolt”. Munkatársunk közbevetésére, hogy így tiltakozik az ellenzék az MTVA nyíltan kormánypárti elfogultsága ellen, Budai Gyula úgy reagált: a parlamenti képviselőket esküjük felelősségteljes politizálásra kötelezi. Az embereket nem csak ki kell vinni az utcára, hanem a tüntetés végén haza is kell őket vinni. Budai Gyula emlékeztetett a 2005-ös agrárdemonstrációra, amit Jakab Istvánnal és a Magosz-szal szerveztek, és a Felvonulási téren 2000 traktor vonult fel, a Kossuth téren pedig 300. "Az egy békés gazda-tüntetés volt. Mi akkor azokat az embereket, ezreket, haza is vittük. Ott nem voltak gázmaszkos, álarcos tüntetők, füstbombák, nem támadtunk a rendőrökre. Maga szerint, akik gázálarcban mennek eleve, dobálják a rendőröket, azok a békés tüntetők?"- kérdezett vissza Budai Gyula. Amikor emlékeztettük, hogy az ellenzéki képviselők békés, erőszakmentes tüntetésre hívtak fel, és ezt többször is nyomatékosították, azzal reagált: az MTVA székháznál, a Parlamentnél is megtámadták a rendőröket, füstgránátot, petárdát dobtak rájuk, ezzel megvalósították a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét.

Amikor arra emlékeztettük, hogy a biztonsági emberek meg Hadházy Ákost, Szél Bernadettet, de más parlamenti képviselőket, Kunhalmi Ágnest is korlátozták a szabad mozgásukban, Budai Gyula azt válaszolta:

"Már ne haragudjon, azok beszélnek arról, hogy a szabad mozgásukban korlátozzák őket, akik a múlt hét szerdai parlamenti ülésen az Országgyűlés alelnökének útját elállták erőszakkal és nem engedték fel a pulpitusra? Azaz, Latorcai Jánost szabad mozgásában korlátozták és akadályozták az ülés levezetését!”

Budai Gyula kitért arra is, hogy azon a botrányos szerdai parlamenti ülésen, Kunhalmi Ágnes a mikrofont is el akarta venni/vetetni Latorcai Jánostól, és őt magát állítása szerint úgy meglökte, hogy ha Nacsa Lőrinc képviselő nincs ott, akkor a parlamenti padsorok közé esik. Elmondása szerint akkor a szocialista képviselőnő, aki "hevesen szaladozott az ülésteremben” több alkalommal "erőszakkal be akart menni a Fidesz padsoraiba", hogy megakadályozza Latorcai Jánost az ülés levezetésében - állította Budai Gyula.

További belföldi híreink