Itthon

2018-11-19 20:58:00

Ókovács: Az abszurd helyzeteket nem tudom kezelni

Hogy éli meg, hogy állandóan politikai kérdés lesz abból, ahogyan vezeti az Operaházat? – kérdezte Rónai Egon Ókovács Szilvesztertől, a Magyar Állami Operaház főigazgatójától az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A műsorvezető utalt arra, hogy Ókovács kinevezésekor kritikusai politikai komisszárnak minősítették, ám a Billy Elliot című musical körüli botrány időszakában jobbról kapott kemény kritikákat.

Ókovács: Az abszurd helyzeteket nem tudom kezelni

Ókovács Szilveszter szerint abból a szempontból nem meglepőek a vele kapcsolatos, politikai színezetű viták, hogy az általa vezetett intézményt fontossága kiemeli a kulturális intézmények közül. Mint fogalmazott: az Opera 134 éve méreténél fogva kilóg a kulturális intézmények közül. Mindig parlament elé vitt ügy volt, mert csúcsintézményként több látszik belőle, mint egy vidéki színházból.

Ezzel tehát tud mit kezdeni a főigazgató, de mint mondta, az abszurd helyzeteket nem tudja kezelni. Ilyen, szerinte abszurd helyzetekre mondott két példát is.


Az egyik az az állítás, amely szerint a kormány úgymond levetette az Operával az Erkel színház műsoráról a Billy Elliotot, miközben a valóságban a musicalt hetente kétszer játszották.

Ókovács Szilveszter szintén abszurdnak nevezte azokat az állításokat, amelyek kétségbe vonják, hogy az Operaház amerikai turnéja sikeres volt. A turnén összesen az Operaház 367 művésze vett részt. Mint mondta: érdemes több önbizalommal kezelni az általa vezetett intézményt, hiszen a Magyar Állami Operaház a világ 4. legnagyobb operaháza és a legaktívabbak egyike.

Az amerikai turné eredményének tekinti Ókovács Szilveszter, hogy a diaszpóra magyarjainak és az amerikaiaknak ma már van fogalmuk arról, mi az a Bánk bán és milyen az, ha magyarok játsszák el A kékszakállú herceg várát. A főigazgató beszámolt róla, hogy a Bánk bán New York-i bemutatója előtt Placido Domingo felhívta és kért két jegyet az előadásra, ahol Áder János köztársasági elnök mellett ült. Ókovács Szilveszter szerint Domingo nagyon élvezte az előadást.

A Bánk bán egyesült államokbeli, olasz nyelvű előadásaival kapcsolatban Ókovács Szilveszter elmondta: el kell érni, hogy a Bánk bán egy, a magyarnál elterjedtebb nyelven is meghonosodjon a világ operaszínpadain. Az olasz nyelvű előadásokról a főigazgató megállapodást írt alá a New York City Opera vezetőivel.  

Ami a turné anyagi vonzatát illeti, arról Ókovács Szilveszter elmondta: komoly állami támogatással jöhetett létre. Felidézte, hogy 2017 tavaszán elmondta egy kormányülésen, hogy amíg az Operaház a felújítás miatt zárva van, érdemes lenne turnékra vinni az intézmény művészeit, és ehhez kérte a kormány támogatását. Erre a programra a kormány 2 x 1,6 milliárd forintot adott.

Az Operaház épületének felújításáról Ókovács Szilveszter elmondta: 2019-ben nem lesz kész az épület rekonstrukciója. Ennek oka, hogy eredetileg kisebb felújításban gondolkodtak, de a felújítás megkezdése óta sok minden kiderült az épületről, például az is, hogy azbesztes az épület teteje.

Azzal kapcsolatban, hogy mit jelentett pontosan a Billy Elliottal kapcsolatos viharok után elhangzott kijelentése, amely szerint kereszténység lesz az Operaház 2019-2020-as évadjának központi motívuma, Ókovács Szilveszter elmondta: az opera mint műfaj a XVII. század elején keletkezett, ráadásul Itáliában, és a műfaj az elmúlt évszázadokban számos, a kereszténységgel kapcsolatos témát dolgozott föl, ezért nem lát semmi különöset abban, hogy az Operaház ilyen témájú műveket tűz a műsorára a következő évadban.

 

atv.hu

További belföldi híreink