Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-11-15 18:19:00

Lázár: 20 év alatt akár teljesen fel lehetne számolni a hagyományos füstölést

Óvodások és kisiskolások körében is indul kampány a dohányzás ellen, ehhez szemléltető eszközöket a kormányzat biztosít. Erről is szó volt a "Ne gyújts rá" világnapon, ahol Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy 20 év alatt akár teljesen fel lehetne számolni a hagyományos füstölést.

 

 

Egy új tanulmány szerint egy szál elszívott cigaretta, 14 percet vesz el az ember életéből.

De ha a dohányzás nem is egyik percről a másikra, látványosan hat a testünkre, évek alatt komoly betegségek alakulhatnak ki. Ezeken a bábukon jól látszik, mit okoz a rendszeres füstölés. Tüdőrák, lábfekély, érelmeszesedés.
A gyerekek a cikiacigi.hu szoftvert tartalmazó számítógépeken szembesülhettek a dohányzás káros hatásaival.

A 2020 után született gyerekek egyáltalán nem vehetnének dohányterméket, ha megvalósulna Lázár János álma.

„2020-ban születettek esetében azt javaslom, 2020 és utána minden Magyarországon született gyermek számára, hogy ne lehessen dohányozniuk Magyarországon legális körülmények között, dohánytermékhez ne juthassanak” – jelentette be a miniszteri biztos október közepén. Lázár János azt is szeretné elérni, hogy az autókban se lehessen rágyújtani, ma pedig arról beszélt, hogy a távlati cél az lenne, ha soha senki nem szívná a cigarettát.

„Azért dolgozunk, hogy a következő két évtizedben a hagyományos dohányzás teljes egészében kiszoruljon, visszaszoruljon, vagy eltűnjön a kulturált és civilizált nyugati világból” – fogalmazott Lázár.

Az országos tisztifőorvos úgy véli, a dohányzás egészségi és nemzetgazdasági probléma. „A dohányzás gyakorlatilag majdnem minden betegségben szerepet játszik, nem csak a daganatos betegségben a kardi vaszkurális betegségekben, vagy a diabétesz kialakulásában, hanem rendkívül széles skálán támadja az emberi szervezetet” – mondta Híradónknak Kovács Attila.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a dohányfüst, a nemdohányzókra is nagyon rossz hatással van, szerinte leginkább a kisgyerekek dohányfüstmentes környezetére kéne odafigyelni.

atv.hu

További belföldi híreink