Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-11-13 18:36:00

Megmenekül a rimóci család - Brüsszelből utalták át a tartozás összegét

Hatalmas segítséget kapott Brüsszelből az a rimóci család, amelyiknek a történetét pénteken mutatta be az ATV Híradó. 1,2 millió forintos tartozás miatt egy nyolc éves, izomsorvadásban szenvedő kislánynak és édesanyjának az otthona került veszélybe. A tudósításunk után többen is ígértek segítséget, köztük az a névtelenséget kérő család, amely már át is utalta a teljes összeget.

Brüsszelből jött segítség az izomsorvadásos kislánynak

 

Lackó Henrietta és kislánya akkor került nagy bajba, amikor az édesapa májusban horgászás közben rosszul lett, beesett a Szécsényhez közeli horgásztóba és meghalt. A Nógrád megyei Rimócon rendezett körülmények között élő családban a nyolc éves kislány súlyos beteg. Izomsorvadása miatt nem tud mozogni. Iskolába jár, jól tanul és bízik abban, hogy meggyógyul.

Pénteken az édesanya még azt mesélte, hogy már eddig is sokan segítettek rajtuk, de komoly bajba kerültek. A házukra felvett hitelt nem tudja visszafizetni, jó esetben albérlőként maradhatnak a házukban.

Már másnap sokan jelentkeztek, hogy segítenének a családon. Köztük egy névtelenséget kérő férfi Brüsszelből hívta fel stábunkat, hogy a teljes összeget szeretné átutalni az édesanyának. Nem telt el négy nap és a pénz megérkezett.

"SMS-t kaptam, hogy megérkezett az utalás… Itt van, hogy 1 millió 263 ezer 460 forint" – meséli Henrietta. Az édesanya azt mondta, hogy szerdán már mennek Budapestre és az eszközkezelőnél szeretnék rendezni a tartozásukat. December 11. volt a határidő, de nem akar várni.

„Nem tudom, hogy háláljam meg, vagy nem tudom, hogy alkalmam lesz-e valaha találkozni vele, vagy biztos megismerné a kislányomat is”.

A névtelen adományozó e-mailben azt kérte, mondjuk el, hogy adományával arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy ha ma Magyarországon, akik megengedhetik maguknak, hogy másokon segítsenek, azt meg is tennék, akkor - ő úgy látja, hogy - senkinek nem kellene elveszíteni az otthonát és az utcára kerülnie.

atv.hu

További belföldi híreink