Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-10-12 18:30:00

Postás gázolta halálra a másfél éves kisfiút Somogy megyében - megszólalt az apa

Egy másfél éves kisgyereket gázolt halálra egy postás autó csütörtökön délelőtt a Somogy megyei Kisberényben. Azt, hogy a gyermek hogyan kerülhetett az autó elé, senki nem tudja. Az eddigi vizsgálatok arra utalnak, hogy a postás álló helyzetből indult, így nagy sebességgel nem haladhatott. A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.

A másfél éves kisfiú édesapja azt mondta, fogalma sincs, hogy mikor került a kisgyerek a postás autó elé. Az udvarról jutott ki a szűk utcára, mert véletlenül nyitva maradt a kapu. Az apa azt mondta, a postás csak egy pillanatra állt meg, amíg kiadta a leveleket, majd indult is tovább.

Orsós János, az édesapa híradónknak azt nyilatkozta: "Nagy lendülettel, azt lehet mondani, hogy nagy gázzal elindult és egy nagy puffanásra lettem figyelmes és utána csak a kisgyereket találtam, a kisgyereket találtam meg, a kocsi átjárta."

A férfi azonnal kiabált az élettársának, és kérte a postást, hogy hívja a mentőket. A mentők körülbelül 15 perc alatt értek a helyszínre, de segíteni már nem tudtak a gyermeken.

Az édesanya, Pápai Ferencné stábunknak azt mondta: "A János kérdőre vonta a postást, hogy legyen szíves hívja fel a mentőt, meg meghalt a fiam, azt kiabálta a János. Mert amikor felvette a földről és megnézte a kisgyerek pulzusát, már akkor észlelte, hogy meghalt."

A családtagok nem tudják, hogy mihez kezdjenek a tragédia után. A kisfiú keresztanyja azt mondta, a szülők teljesen összetörtek, hogy elvesztették a kisfiukat. A rokon hozzátette: "Sajnos nagyon megrendített minket, most én is segítek mindenben a szülőknek, amiben tudom én támogatom őket anyagilag is."

A családfő egyelőre azt sem tudja, hogy miből temetik el a kisfiút. A posta a vizsgálatra tekintettel nem nyilatkozik, de annyit közöltek, hogy a cég vezetése segítséget ajánl a családnak. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

atv.hu

További belföldi híreink