Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-10-08 05:10:00

Minden harmadik fiatal kiszorulhat a felsőoktatásból

Minden harmadik fiatal kiszorulhat a felsőoktatásból az oktatáskutató szerint, ha valóban a Corvinus mintájára alakítanák át a felsőoktatást. Palkovics László innovációs miniszter szombaton azzal érvelt az elképzelések mellett, hogy azzal hatékonyabbá tennék a felsőoktatást. Csakhogy a Corvinus állítólag teljesen megszüntetné az állami helyeket az intézményben.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáján beszélt arról Palkovics László, hogy a Corvinus új működési modelljét kellene kiterjeszteni az egész felsőoktatásra.

A Corvinus egyrészt kikerül az állami fenntartásból. Az egyetem rektora pedig egy értekezleten arról beszélt, hogy szeretnék, ha a hallgatók 60 százaléka fizetne tandíjat. 2020-tól pedig egyáltalán nem lenne államilag fizetett hely az egyetemen, helyette saját ösztöndíj-programot indítanak. A miniszter most azt mondta, ez a modell a felsőoktatás hatékonyságát szolgálná.

„Szeretnénk azt, hogyha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint egy más országban működő egyetem, vagy mint egy Magyarországon működő magánegyetem. Ne terheljük fölöslegesen olyan ügyekkel az egyetemeket, ami ebbe a struktúrába nem fér bele” – fogalmazott Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Az MSZP nem tartja jó iránynak a kormányzati terveket. Kunhalmi Ágnes szerint a forráskivonás már így is nagymértékben csorbította a rendszer és a felsőoktatás teljesítőképességét. „Nagyon alacsonyak a bérek, és ami a legszomorúbb, hogy nagyon sok ezer gyerek marad ki a felsőoktatásból, akiknek ma ott kellene lenniük” – mondta az MSZP választmányi elnöke.

A DK szóvivője Orbán Viktort idézte, miszerint, ha az ő korában tandíj lett volna, akkor most nem tartana ott, ahol.

„Emlékszünk rá, hogy mekkora balhét csinált a Fidesz, amikor szóba került, hogy tandíjat vezetnek be az egyetemeken. Ehhez képest most azt halljuk, hogy a Corvinus Egyetem mintájára az egész országban tandíjakat, magánegyetemi rendszert vezetnének be, ez több, mint felháborító” – fogalmazott Rónai Sándor. A szóvivő szerint ezzel rengeteg embert zárnak ki a felsőoktatásból.

Az oktatáskutató szerint az egyik gond az, hogy

beszűkül a felsőoktatás, ugyanis kevesen vállalják azt, hogy hitelből finanszírozzák a tanulmányaikat, így sokan szorulnának ki a felsőoktatásból. 

„25-30 százalék ki fog szorulni. A mai hozzáférőknek legalább egyharmada kiszorul” – vélekedett Polónyi István.

Az oktatáskutató szerint ráadásul vannak olyan szakok, amelyek esetében nem is érdemes hitelből tanulni, mert például egy könyvtáros nem keres majd annyit, hogy a diákhitelt vissza tudja fizetni.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink