Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-09-08 17:07:00

Orbán beszélt Kötcsén, Rogán szerint "banánköztársaságra" emlékeztet az EP-eljárás

Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval és lányával, Ráhellel érkezett a kötcsei piknikre kora délután.

A szokásosnál is nagyobb volt ma várakozás Orbán Viktor beszéde elött Kötcsén a 18. pikniken, ahol a politikusok, kormányzati szereplők - Rogán Antal, Kásler Miklós, Harrach Péter - mellett ott van Schmidt Mária, Andy Vajna, Szőcs Géza, Fekete György, Parragh László, Rákay Philip, de állandó vendég Schmitt Pál volt államfő és a felesége is. (Németh Szilárd már délelőtt posztolt a Facebookon, a csapatával malacpofát főzött ebédre.)

A piknik "EP-tematikus" - ezért kevesebb a meghívott is a szokásosnál -, hiszen a kormány végletesen bevándorlásellenes politikája kiélezte a Brüsszel-Budapest konfliktust, a Fidesz-Néppárt viszony feszült és hullámzó, ennek számos jele van, fenyegető nyilatkozatok is elhangzottak (Weber, Macron, Juncker) és különösen a Sargentini-jelentés erősíti a Fidesz kizárását célzó akciókat a pártcsaládban. Ezt a kormányzat úgy fordítja le, hogy az Orbán-kormányt a bevándorlásellenes politikája miatt bünteti Brüsszel, és a migrációpárti liberálisok állnak szemben a keresztény Európát képviselőkkel. De a helyzet ellentmondásos is, hiszen a Néppártnak szüksége van a fideszes képviselőkre a jövő tavaszi EP-választáson, és Manfred Weber frakcióvezető, aki a bajor CSU elnök-helyettese, inkább a kompromisszumos megoldás híve, persze ehhez a magyar miniszterelnöknek is asszisztálnia kellene. Kérdés, hogy hajlik-e bármilyen néppárti elvárás teljesítésére a miniszterelnök, a keddi-szerdai strasbourgi néppárti "elbeszélgetésen" ki tudnak-e csikarni tőle bármilyen ígéretet például a CEU-megállapodás aláírása vagy a Stop Soros felfüggesztése ügyében.

Orbán Viktor ma kora délután érkezett a piknikre, jókedvűnek tűnt a felvételeken, de nem nyilatkozott az újságíróknak. A házigazda Balog Zoltán sem nyilatkozott a Sargentini-jelentésről, azt mondta, hogy ö most egy kedves baráti találkozóra jött, ezzel nem foglalkozik, de vannak, akik foglalkoznak vele, "miniszterelnök úr majd megvédi az országot" - utalt arra, hogy Orbán Viktor kedden Strasbourgban beszélhet az európai parlamenti vitában.

Szájer József annyit mondott az újságíróknak, hogy az európai parlament bosszúra készül Magyarország ellen, és a Néppártban is lesznek, "akik nem velünk szavaznak" szerdán.

Rogán Antal viszont hosszan nyilatkozott, azt mondta, mindegy milyen döntés születik az EP-ben, mert a bevándorláspárti EP-képviselők véleménye egyre kevésbé számít. Az számít, hogy a 2019. májusi EP-választáson mit fognak mondani az emberek – hangoztatta. A miniszter szerint az EP-ben a “banánköztársaságokra jellemző” képtelen helyzet alakult ki: a tartózkodó szavazatokat megpróbálják “elfelejteni” azért, hogy a bevándorláspártiak többséghez jussanak. Viccesnek és méltánytalannak nevezte, ahogy - mint fogalmazott -, a bevándorláspátiak vissza akarnak élni a hatalmukkal. Rogán Antal szerint Magyarországnak vissza kell utasítania azt a nyomást, amelyet a bevándorláspárti politikusok megpróbálnak kifejteni.

Néppárt vagy nem Néppárt?

Balog Zoltán, a kötcsei előzetesében az Echo Tv-ben viszont hosszan beszélt a találkozóról. Azt mondta, hogy a pikniken a kereszténydemokrácia megújításáról beszélnek, mert azt látják, hogy az irányzat számos országban veszít a vonzerejéből, míg itthon épp az ellenkezője történik. Tovább szeretnék adni azt Európában, ami itthon vívmányként megjelenik - ezt Balog Zoltán mondta a kötcsei találkozó előzeteseként az Echo Tv-ben korábban. Ez Balog Zoltán szerint azért is fontos, mert egyértelmű: az európai színtéren jobbratolódás van. "Egyre fontosabbá válik a saját identitás, a saját életvilágunk megvédése, az, hogy ki kínál biztonsági garanciát a migrációval jövő olyan globális folyamatokkal szemben, mely az embereknek előbb-utóbb nemcsak a pénzét veszi el, hanem a lelki, szellemi javait is. Ezt jelenti a jobbratolódás". És ha az EPP nem akarja, hogy ez a jobbratolódás "elhagyja a Néppártot", akkor erősíteni kell ezt a vonalat, hogy a szavazatok ne menjenek máshová. Mi ezen a pályán vagyunk és úgy látom, vannak szövetségeseink" - mondta a volt miniszter, hozzátéve, hogy Gulyás Gergely miniszter és ő is számos meghívást kaptak a kampányban Bajorországba, hogy ott osszák meg a tapasztalataikat és a jövőképüket a bajor testvérpárttal. "Ilyen rendezvények Európa-szerte lesznek, mi ezeken meg fogunk jelenni, mivel sokan úgy tekintenek Magyarországra és Orbán Viktorra, mint aki azoknak a hangját szólaltatja meg, akik ma még nincsenek többségben az európai színtereken" - mondta az Echo Tv kötcsei előzetesében.

Balog Zoltán azt is leszögezte, hogy a Fidesz nem akarja elhagyni a Néppárt frakcióját, "ez a mi politikai közösségünk. Nem hagyjuk az eredeti kereszténydemokrata értékeket elveszni". Ha valakinek nem tetszik, hogy mi a Néppártban vagyunk, az mondja meg, aztán majd megbeszéljük, hogy nekünk van ott helyünk, vagy nekik - mondta Balog Zoltán. A nyilatkozata arra utal, hogy Orbán Viktor, illetve a Fidesz nem akar a néppáti követeléseknek/elvárásoknak engedni.

Változások a kultúra terén: Jöjjön az adókedvezmény?

Az EMMI volt minisztere az Orbán Viktor által kilátásba helyezett nagy őszi változásokról a kulturális életben nem szeretett volna a miniszterelnök helyett nyilatkozni. Személyes véleményeként azt azért elmondta, bízik abban, hogy a Magyar Művészeti Akadémia és a körülötte lévő intézmények, a kulturális-tudományos háttérrel a "szellemi honvédelmet" erősítik majd. A cél az, hogy széles körrel megismertessék és vonzóvá tegyék. A könyvpiac esetleges államosítását a volt EMMI miniszter "rossz iránynak" nevezte, ez nem olyan világ, amikor az államnak meg kell jelennie tulajdonosként a könyvpiacon. Balog Zoltán inkább azt tanácsolja, hogy az adórendszerben kellene változtatni e téren.

Jakupcsek Plusz szeptember 10-től az ATV műsorán:

Ajánlom

További belföldi híreink