Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-08-29 10:39:00

70 milliárdos luxustelepülés épül Magyarországon

A balatoni régióban húzzák fel közép-Európa első luxusresortját ötcsillagos szállodával, villákkal, éttermekkel és wellness központtal.

70 milliárdos luxustelepülés épül Magyarországon

250 millió eurós (kb. 77 milliárd forintos) beruházás keretein belül a Balaton régióban, Zalacsányban épül Közép-Európa első luxus resortja. A Zala Springs Golf Resort 160 hektáros területén megvalósuló fejlesztés részeként ötcsillagos szállodát, villákat, üzleteket, wellness központot, éttermeket és más prémium szolgáltatásokat terveznek.

Az egész évben látogatható üdülőfalu lakóinak nemigen kell majd kimozdulniuk, hiszen a területen minden szolgáltatást megtalálnak, amire csak szükségük lehet.

"A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd kiszolgálni, akik a nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek. Rajtuk kívül a területen létesülő exkluzív fürdőszálló vendégei is élvezhetik majd a különleges közösség előnyeit. A tervezésnél kiemelten figyeltünk arra, hogy a lakók és a vendégek a Zala Springs területén belül érjenek el minden olyan szolgáltatást, amely egy feledhetetlen nyaralás, vagy pihenés során elképzelhető, ráadásul ezeket a legjobb minőségben kínáljuk majd számukra" - mondta Tankó Balázs, a Zala Springs értékesítési vezetője.

A tervek szerint prémium wellness, fürdőház, éttermek, kávézók, konditerem, gyógyszertár, játszótér, kulturális és konferenciaközpont, sportpályák, fürdőtó, rekreációs területek is létesülnek a közeljövőben.

atv.hu

További belföldi híreink