Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-08-21 20:59:00

Jogerősen párt lett Toroczkaiék mozgalma

Ezt Dúró Dóra jelentette be az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában.

Jogerősen párt lett Toroczkaiék mozgalma

Néhány órája jogerősen párt lett a Mi Hazánk Mozgalom- jelentette be Dúró Dóra az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorban. A párt alelnöke elmondta, első körben visszadobta bejegyzési kérelmüket a bíróság, ki kellett azt egészíteni, de a mai nappal jogerőssé vált a határozat.

A Jobbikból kilépett képviselő elmondta, azt is, következő lépésük a szakmai kabinetek felállítása lesz. Beszélt arról is Dúró, hogy elnökségi ülésükön megegyeztek, lesz a pártnak romaügyi kabinetje és azt is elmondta, visszatérnek az alapokhoz. Azokhoz a radikális dolgokhoz, melyek anno a Jobbikot jellemezték.

Arra a kérdésre, hogy ebbe beleférhetnek-e utcai vonulások, Dúró Dóra azt válaszolta, a társadalmi igényt tartják szemük előtt és szerinte ma erre nincs igény. A Magyar Gárda korábbi megmozdulásai kapcsán kijelentette: abban az időben több településen megszűnt a jogállamiság és előfordult, hogy kismamák nem mertek az utcára menni, ezért volt szükség a vonulásokra.

Nem vagyunk koalíciós kistestvérek attól, hogy támogatunk kormánypárt előterjesztéseket- közölte Dúró a sajtóban megjelent véleményekkel kapcsolatban. Úgy véli, a rajtuk kívülálló ellenzék háromszor kétharmados győzelmet hozott a kormánypártoknak, ezért szerinte a Fidesznek épp az lenne a legkényelmesebb, ha minden maradna a régiben.

Beszámolt arról is, hogy eddig körülbelül kétezren vannak azok, akik tagnak jelentkeztek a Mi Hazánk Mozgalomba, ezeknek nagy része jobbikos volt.

Egyenes Beszéd Kontra - Dúró Dóra (Mi Hazánk Mozgalom)

 

atv.hu

További belföldi híreink