Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-06-20 20:59:00

Hadházy: szeretném megtartani a mandátumot

Megváltoztatta már azt a véleményét az LMP-ből kilépő politikus, miszerint, nem ül be a parlamentbe, ha a Fidesz 50 százaléknál több képviselővel rendelkezik az Országgyűlésben.

Pár évvel ezelőtt nyilatkozta azt Hadházy Ákos, hogy nem fog beülni a parlamentbe, ha a Fidesz 50 százaléknál több képviselővel fog rendelkezni az új Országgyűlésben. Vujity Tvrtko az ATV Egyenes beszédben szembesítette az LMP-ből most kilépő politikust korábbi nyilatkozatával, aki elmondta, az, aki nem tudja megváltoztatni a véleményét, mást sem tud megváltoztatni.

Beszélt róla, hogy 2014-ben, amikor az ellenzék szintén elvesztette a választást, éjszaka gondolkodott, hogy van-e értelme a folytatásnak. „A szomszéd szobában ott szuszogtak a gyerekeim. Miattuk és a következő generáció miatt csinálom”- magyarázta Hadházy, aki szerint évtizedekre tönkremehet az ország, ezt szeretné megakadályozni, ezért akar harcolni továbbra is a korrupció ellen.

Elmondta, hogy kilépve az LMP-ből, három ügy mentén szeretne továbbra is politizálni, göngyölíteni tovább a korrupciós ügyeket, foglalkozni az Európai Ügyészséghez való csatlakozással és a bíróságok helyzetével, valamint felhívni a figyelmet a kormánypropaganda hatásaira. A műsorvezető kérdésére beszélt arról is, hogy nem teljes kudarcként ítéli meg az elmúlt éveket, amíg az egyik vezetője volt az LMP-nek, azonban látja, hogy nem tudta saját kollégáit sem meggyőzni azokról, amiket fontosnak tartott. Saját munkáját pedig pontosan azzal járatná le szerinte, ha szó nélkül elment volna amellett, ami történt a pártban. Azt nehezményezte például, hogy a fegyelmi tárgyaláson olyan bizottság ítélkezett volna róla, amelyik az elsőfokú döntést megfellebbezte és súlyosbítást szeretett volna elérni az ügyben. Hadházy szerint ez eléggé visszás, ráadásul azt mondta, a választás óta több, olyan változás is történt az LMP-ben, melyek miatt végül a kilépés mellett döntött.

„Szeretném megtartani”- mondta a mandátumát firtató kérdésre. Úgy véli, a pártja a választóktól kapta a mandátumot, amiért ő szerinte megdolgozott az elmúlt időszakban és ezt a munkát szeretné tovább folytatni, a választók érdekében.

atv.hu

További belföldi híreink