Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-01-25 11:56:00

Németh Szilárd szerint Molnár Zsolt is nemzetbiztonsági kockázatot jelent

A Fidesz alelnöke szerint már nem csak Szél Bernadettre tekint nemzetbiztonsági kockázatként.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt.

Molnár Zsolt a testület szocialista elnöke bejelentette, hogy levelet írt Soros Györgynek, és arról tájékoztatást kér az üzletembertől a „Soros-terv”-ben leírtakról.

A hvg.hu tudósítása szerint Németh Szilárd ezután nem csak Szél Bernadettet, de Molnár Zsoltot is nemzetbiztonsági kockázatként említette. Németh szerint a levéllel Molnár túllépett a hatáskörén.

"Meglepett, hogy Sorosnak írt levelet" 

– mondta.

Molnár Zsolt szocialista politikus szerint Németh jelent "demokráciakockázatot", felháborítónak tartja, amit róla, illetve Szél Bernadettről mondott.

atv.hu

További belföldi híreink