Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-12-11 14:59:00

Megszólalt a Quimby: visszaadják az elismerést

Az azzal együtt járó 200 ezer forintos honoráriumot nem tudják visszaadni, mert azt otthagyták anno a városnak- közölte az ATV-vel Kiss Tibor.

 Megszólalt a Quimby: visszaadják az elismerést

Kiss Tibor nyilatkozott az ATV-nek azzal kapcsolatban, hogy Dunaújváros polgármestere már nem tartja méltónak az együttest a Dunaújvárosért Díjra.
 

"Sajnálattal hallgattuk a polgármester úr sajtóban megjelent gondolatait a Quimby zenekarról, melyet egy dunaújvárosi közgyűlésen tett, miszerint a zenekar ma már nem méltó arra a Dunaújvárosért Díjra, amit 2012-ben kapott a szülővárosától és szíve szerint visszavenné azt, de ugye ilyet nem illik. Bár értetlenül állunk a probléma előtt, ha komolyan úgy gondolja, visszaadjuk Önnek. Emlékeztetném, hogy az elismeréssel együtt járó 200 ezer forintos honoráriumot nem tudjuk visszaküldeni, mert azt otthagytuk a városnak, hogy abból inkább egy fiatal tehetséges helyi zenekart támogasson. Boldog karácsonyt Polgármester Úr!”

- közölte a zenekar nevében Kiss Tibor.

Ahogy beszámoltunk róla, Cserna Gábor arról beszélt egy, az ATV birtokába jutott felvételen, hogy nem tartja már méltónak a Dunaújvárosért Díjra a Quimby együttest, az elismerést mégsem vonja vissza, mert azt nem illik. Korábban a polgármesternek nem volt problémája a népszerű zenekarral, a díjat 2012-ben ítélte meg számukra a közgyűlés.

atv.hu

 

 

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap kérdésére:

További belföldi híreink