Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-10-14 06:40:00

Lázas helyezkedés: ki söpri be az MSZP-ben csalódottak voksát?

Botka László bukása óta lázas helyezkedés indult meg az ellenzéki oldalon – a tét nagyjából így foglalható össze: ki söpri be a nemhogy fénykorához, de 2014-hez képest is folyamatosan zsugorodó MSZP-ben csalódott baloldali választókat? A Hetek cikke.

Lázas helyezkedés: ki söpri be az MSZP-ben csalódottak voksát?

A Hetek úgy tudja, a Botka-stáb hónapokkal ezelőtt azzal számolt, hogy egy markáns, erőt mutató és populista programmal fellépő jelölt nélkül az MSZP még azt az általuk 800 ezer és 1 millió közöttinek feltételezett támogatói bázist is elveszítheti, akik 2014-ig kitartottak az utódpárt mellett. Ráadásul ebben a ciklusban azzal is reális veszélyként számoltak az MSZP-ben, hogy az egykori és 2014-es MSZP-szavazók akár jelentős tömege szemében is reális alternatíva lehet a Jobbik akár 2018-ban, már amennyiben az MSZP-nek nem sikerül megőriznie a legnagyobb ellenzéki párt szerepét.

Bár a Botka-stáb a nyáron azzal igyekezett felrázni és összezárásra rávenni az MSZP vezetését, hogy azzal sokkolta őket: a szocialista szavazók 85 százaléka minden további nélkül szavazna a Jobbikra is, ha azt feltételezné, hogy Vona Gábor pártja a kormányváltó erő, ez a szám azért erősnek tűnik.

Az MSZP táborában még ma is sokan vannak, akik a Jobbikkal szemben éppúgy fenntartással viseltetnek, mint a Fidesszel szemben.

Ám két hete már erre a sokaságra is akad jelentkező, kettő is: szeptember utolsó hétvégéjén az LMP és a DK is bejelentette, hogy önálló listával vág neki 2018-nak, és egyértelmű, hogy mind Szél Bernadett, mind Gyurcsány Ferenc pártja kész a Botka bukása után az MSZP-ből kiábránduló, de a Jobbik felé nem nyitott baloldali szavazók képviseletére.


vona gáborVona Gábor
A Hetek kérdésekkel fordult az MSZP-hez, a DK-hoz, az LMP-hez és a Jobbikhoz, hogy melyik párt mit ajánl a szétforgácsolódott baloldali szavazótábornak.

MSZP: Botka-program Botka nélkül?

Mint a Botka bukása utáni első választmányi ülésén kiderült, az MSZP egyelőre nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, és az sem derült ki, hogy a szocialisták feladták-e a Botka által képviselt közös listás szövetségi politikára vonatkozó elképzeléseket. A párt sajtóosztálya a feltett kérdésre úgy válaszolt, hogy „az MSZP folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett”. Az MSZP szerint a párt „politikai stratégiája nem változott: a Tegyünk igazságot! című program egy, világos, egyértelmű baloldali program. Az MSZP most is a dolgozó, elégedetlen és nélkülöző emberek mellett áll, azért dolgozunk, hogy leváltsuk a korrupt Fideszt. A kormányváltás azonban csak egy eszköz arra, hogy egy igazságos Magyarországot építsünk.”

Ennek szellemében változtatnák meg az adórendszert, javítanának a nyugdíjasok helyzetén, növelnék az oktatásra és egészségügyre fordított kiadásokat, „helyreállítanák a sajtószabadságot”, küzdenének a nők és férfiak esélyegyenlőségéért, és visszaadnák az önkormányzatoknak a helyi kö­zösségek irányításának lehetőségét, „a megfelelő anyagi és jogi eszközökkel”.


DK: nyugalom, stabilitás, Európa

A DK részéről Gréczy Zsolt szóvivő válaszolt. „A DK a nyugalom, a stabilitás, az európai értékek és a társadalmi szolidaritás pártja. Sokak Magyarországa címmel kész programmal rendelkezünk, megvan a 106 egyéni jelöltünk. Akiknek fontosak ezek az értékek, jó helyen járnak, ha a Demokratikus Koalíciót támogatják.” Arra a kérdésre, hogy a DK döntése a külön listás indulásról, végleges-e vagy az MSZP-vel folytatott tárgyalásokon még formálódhat az álláspontjuk, Gréczy Zsolt azt a választ adta: a DK elnöksége egyhangúlag döntött a párt önálló választási listájáról. Nem merült fel a változtatás szükségessége.


gyurcsány ferencGyurcsány Ferenc
LMP: a kormányváltás nem elég

Az LMP programja és Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt személye garancia arra, hogy ebben a pártban megvan az akarat, a bátorság és a tudás arra, hogy 2018-ban leváltsa a kormányt – válaszolta Ungár Péter elnökségi tag a Hetek arra vonatkozó kérdésére, hogy mit ajánl pártja az MSZP-ből kiábrándult szavazóknak.

„Ebben szövetségesünk minden csalódott, de reményt váró szavazó, függetlenül attól, hogy a kormánypártokból vagy az ellenzékiekből ábrándultak ki.

Az LMP teljesíteni fogja, amit ígér: tisztességes béreket, kiváló oktatást, működő egészségügyet.” Arra a kérdésre, hogy az LMP nyitott-e koordinált jelöltállításra más ellenzéki pártokkal 2018-ban, Ungár azt válaszolta: az LMP nyitott az együttműködésre, de csak akkor, ha az a kormányváltáson túl teljes politikai irányváltást is képes hozni.


szél bernadettSzél Bernadett
Jobbik: aki kormányváltást akar, ránk szavaz

A Jobbiktól azt kérdezte a lap, hogy Vona Gábornak a baloldali szavazókhoz írt nyílt levelén túl terveznek-e speciális kampányt; a választási program ismertetése mellett készülnek-e valamilyen hitelességi akcióval; és hogy mi a legfontosabb öt ígéret, amivel maguk mögé állíthatják a kiábrándult baloldali szavazókat. Megkeresésükre Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője közölte:

„Azt eddig is tudtuk, hogy a társadalom többsége kormányváltást akar, és hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt.

Botka László lemondása után azonban bebizonyosodott, hogy a Fidesz által behálózott MSZP nemhogy nem tudja, de nem is akarja leváltani a kormányt, magyarán a Jobbik az egyetlen kormányváltó erő (…). A Jobbik programja a baloldali szavazóknak is egyszerre kínálja a kormányváltás és egy szabad, élhető és biztonságos Magyarország lehetőségét. A béruniót, a differenciált nyugdíjemelést, a bérlakásépítési programot, a szakszervezetek megerősítését, a jogállamiság helyreállítását és a diktatúra lebontását minden baloldali ember támogatja. A Jobbik történelmi szövetséget kínál mindenkinek ideológiáktól függetlenül, akik részt akarnak venni a kormányváltásban, és az azt követő nyugodt, békés országépítésben.”

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink