Itthon

Orbán keményen nekiment Vonának a Parlamentben

Szabó Bettina
Orbán vizsgálatot kér Hadházy ellen
október. 9. hétfő 14:26

Hadházy Ákos az LMP társelnöke kérdésében úgy fogalmazott, Orbán Viktor azt mondta 500 milliárdos fejlesztést csináltak az egészségügyben, ezzel az a baj, hogy ennek a felét ellopták, amit nem ő állít, hanem a Közbeszerzési Hatóság. Hadházy a miniszterelnököt az egészségügyben ellopott milliárdokról kérdezte. Orbán azt mondta, az ügyben közbeszerzési vita van, de „szégyellje magát, hogy nyíltan lobbizik egy cég mellett”.

"Itt ülök már egy jó ideje, de ennél korruptabb dolgot még nem láttam. Hogy képzeli” – mondta felháborodva a miniszterelnök. Orbán vizsgálatot kért Hadházy ellen.

"Kuncsorog a Jobbik"
október. 9. hétfő 14:07

Gyöngyösi Márton azt kérdezte Orbán Viktortól: több adat is nyilvánosságra került, amely ellent mond a kormány által nyilvánosságra hozott gazdasági adatokkal. Nemrég egy tanulmány látott napvilágot, amely azt mutatja, a német átlagbérekhez képest a magyar bérek egyharmadáról az egynegyedére csökkent vissza. Az országgyűlési képviselő példaként hozta a Jobbik bérunió programját, ami a gazdaságot fellendítené.

Orbán Viktor azt mondta, az a Jobbik kuncsorog most a bérek miatt az unióban, amely uniós zászlót égetett vagy dobott ki a parlamentből

Amikor a pozitív folyamatokról beszél, akkor nem sikerpropagandát mond, hanem az a teljesítmény, ami látszik, az az emberek teljesítményének eredménye. Szerinte, aki eltagadja ezeket a dolgokat, az megtámadja az embereket. „Aki azt gondolja, hogy elmegy Brüsszelbe és ott majd béremelést fog elintézni, az egy párhuzamos világban él” – mondta Orbán Viktor. 

Matolcsynak Soros is rokona?
október. 9. hétfő 14:00

Bárándy Gergely azonnali kérdést intézett Matolcsy Györgyhöz. Felsorolta a jegybankelnök unokatestvéreinek, rokonainak és családtagjainak költéseit, vásárlásait. Matolcsy válaszában azt mondta, a hívőknek 7,5 milliárd rokonuk van, mire hatalmas morajlás volt a válasz az ülésteremben, alig lehetett hallani az MNB elnökét. Annyit azért elmondott, hogy a Bárándy által ismertetett tények a piacgazdasághoz tartoznak. Bárándy válaszában azt mondta, ahogy Matolcsy gondolkodik, aszerint Soros György is rokona a jegybankelnöknek. 

Simicska a főnök?
október. 9. hétfő 14:00

Balla György azonnali választ tett fel az igazságügyi miniszternek, miszerint honnan van 5 milliárd forintja a Jobbiknak. Az igazságügyi államtitkár erre nem tudott válaszolni. Balla azt mondta, korábban Zázrivecz Gábornak hívták (Vona Gábor születési neve) a Jobbik főnökét, ma pedig Simicska Lajosnak.

Tönkretett egészségügy
október. 9. hétfő 13:53

Szél Bernadett az LMP miniszterelnök-jelöltje azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy tud elszámolni azzal, hogy a kórházakban patkányok esnek a mennyezetről, vagy, hogy omladozik a vakolat, és nincs megfelelő felszerelés. A miniszterelnök válaszában felsorolta, hány mentőautót vett az állam, és hány kórházat újított fel a kormány. Azért Szélnek is odaszúrt, azt mondta róla, ő is a Soros-hálózat tagja volt korábban.

Orbán: Vona nyakán póráz van
október. 9. hétfő 13:48

Orbán válaszában úgy fogalmazott, Vona nyakán póráz, a póráz pedig a gazdi kezében van. ​A miniszterelnök megismételte, Vona már 26-odjára próbálja őt és a kormányt rágalmazni a parlamentben.

Orbán hívta korábban Vonát
október. 9. hétfő 13:45

Vona Gábor viszontválaszában azt mondta, hogy 15 éve úgy kezdte pályafutását, hogy Orbán Viktor meghívta a polgári körébe, sokat tanult Orbán Viktortól, megtanulta azt is, hogy kell kezelni és hogyan nem kell kezelni a politikát. Orbánt már csak a pénz, a stadion érdekli és szerinte "egy politikai vezető nem veszítheti el így a méltóságát".

"Önök egyszerűen bénák"
október. 9. hétfő 13:43

A miniszterelnök válaszában úgy fogalmazott, a Jobbik eladta magát a hatalom érdekében egy milliárdosnak. A szóban forgó pártfinanszírozási és plakátüggyel kapcsolatban azt mondta, ezzel nem foglalkozik a kormány. Orbán annyit mondott csak: "Önök egyszerűen bénák".

"Orbán hackereket küld a Jobbikra"
október. 9. hétfő 13:41

Sportszerűnek tartja-e azt, hogy az egyedüli ellenzéki erő elhallgattatására megpróbálja felhasználni az ügyészséget? Sportszerű-e az, hogy annyira fél a Jobbiktól, hogy papparazzókat és hackereket küld rá. Tud-e még Ön sportszerűen küzdeni? Lesz-e még valaha demokrata, vagy egy kiégett despotaként fog távozni Magyarország éléről?- kérdezi Vona Gábor.

Vona: Orbán már nem lesz kormányfő
október. 9. hétfő 13:38

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a "Kampány megindult, a miniszterelnök sporthoz fűzödő kapcsolatáról" címmel kérdezte Orbán Viktort. Úgy kezdte, a rossz híre az, hogy a miniszterelnök nem szereti, ha kérdezi, a jó híre viszont az, hogy már csak 2018 áprilisáig fogja kérdezni, utána már egészen más típusú kérdésekre kell majd válaszolnia, mert szerinte Orbán már nem lesz kormányfő.