Itthon

2017-10-02 20:57:00

Gyurcsány: Egyik szemem sír, a másik nevet

Így reagált Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszédben Botka lemondására. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint bajban van az MSZP, de a szavazóikra nem a DK-nak kell rámenni. Nekik a dolgukat kell végezni és akkor rájuk voksolnak majd. A volt miniszterelnök szerint Botkának még fejlődnie kell a nagypolitikához.

Gyurcsány: Egyik szemem sír, a másik nevet

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Botka László lemondásával kapcsolatban azt mondta, nem örül annak, hogy az MSZP-ben ekkora a zűrzavar, mert ezzel szavazókat vesztenek, egy részük átmegy máshova, de egy részük elveszik.

„Azt hiszem, hogy a józanész ereje kényszerítő. Jobban örültem volna, ha ezt előbb belátja az MSZP” – mondta a DK elnöke. Rónai Egon kérdésére azt is elmondta, nincs benne diadalérzet. Szerinte a szocialisták bajban vannak.

Úgy véli Gyurcsány, a DK üzemszerűen működik, üzemszerűen történik a kampányuk, de nem nekik kell „rámenniük a szocialisták szavazóira”. Gyurcsány azt mondta a műsorban, felértékelődött a DK szerepe, hiszen az a nyugalmi stabilitás, amit nyújtanak, vonzó lesz a szavazók számára. A DK elnöke szerint, sok szocialista szavazó rájuk fog szavazni, mert azt mondják: ezek normálisak és kiszámíthatóak.

Hozzátette: Nem bontanak pezsgőt, érezni kell a felelősséget, hogy segíteni kell a megállapodást. Gyurcsány azt mondta, végtelenül normális az MSZP-ben a legtöbb emberrel a viszonya, le fognak ülni és megbeszélik, hogy mit lehet csinálni. Mint mondta, neki nem az MSZP, hanem a Fidesz az ellenfele.


„Botkának mindenki ellenség volt. Mindenkiről egy kicsit felülről és lekezelően beszélt” 

– fogalmazott Gyurcsány. A DK elnöke úgy gondolja, Botka László nélkül könnyebb lesz megegyezni az egyéni jelöltekről. Botka László hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hibázott, mert nem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne a saját pártját is.

„Laci még keresi az indokokat” – reagált Gyurcsány, majd hozzátette, ő nem beszélne így arról a pártról, amelynek a miniszterelnök-jelöltje volt. Gyurcsány szerint „Laci nagyon jó városvezető, de hát országos politikai kapacitásaiban azt hiszem, még fejlődnie kell”.

atv.hu

További belföldi híreink