Itthon

2017-09-20 07:39:00

„Az ellenzéki összefogás olyan, mint Columbo felesége”

Tavaly nyáron Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt kérte a politikustársaktól, hogy mellőzzék az összefogás kifejezést. Helyette az együttműködést ajánlotta. Javaslatát nem fogadták meg a közéleti személyiségek. A politikusok, politológusok, újságírók kibontották az összefogás minden árnyalatát.

Az összefogás szót lejárattuk 2014-ben.
Molnár Gyula szocialista politikus (Magyar Rádió, 2016. június 28.)

Minden azon múlik, hogy milyen összefogást hozunk létre.
Orbán Viktor miniszterelnök a közelgő népszavazásról (Magyar Rádió, 2016. szeptember 16.)

A szocialista párt már rég nem a legerősebb ellenzéki erő, de lassan már a baloldalnak sem az összefogást vezető „zászlóshajója”.
Nagy Ervin filozófus, volt Jobbik-politikus (Magyar Hírlap, 2016. november 25.)

Az összefogás lehetetlen, csak veszekedésre jó.
Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus (ATV, 2016. december 9.)

molnár gyulaMolnár Gyula

A Jobbik elveszítené vonzerejét, ha összefogna a baloldallal.
Róna Dániel politológus (Klubrádió, 2016. december 29.)

A Jobbikkal összefogni, leváltani a Fideszt, az egy hibás koncepció.
Molnár Gyula szocialista politikus (Magyar Rádió, 2017. január 2.)

Ha csak a Jobbikkal való összefogás és a halál között lehet választani, én a halált választom.
Kornis Mihály író (atv.hu, 2017. január 5.)


majtényi lászlóMajtényi László
Az összefogók valójában jobban ódzkodnak egymástól, mint attól, aki ellen összefognának.
Galló Béla politológus az ellenzéki torzsalkodókról (Mozgástér.hu, 2017. március 10.)

Kertemben az énekes madarak hajnal óta Orbán ellen fütyülnek. Ezek összefogtak.
Majtényi László alkotmányjogász, köztársasági elnökjelölt (Facebook.com, 2017. március 15.)

Az sem lehetetlen, hogy a sok kis baloldali pártocska mégis összefog, és a Jobbik meg a Fidesz acsarkodásának farvizén kormányt alakítanak.
Toroczkai László ásotthalmi polgármester, Jobbik-politikus (Magyar Idők, 2017. március 27.)


toroczkai lászlóToroczkai László
Botka László nem kér Gyurcsány Ferencből, aki viszont összefogási víziókkal bombázza az MSZP-t.
Nagy B. György újságíró (Vasárnapi Hírek, 2017. június 3.)

Az hozott a Fidesznek kétharmados győzelmet, hogy az MSZP, illetve Mesterházy ráerőltette magát az összefogás pártjaira.
Vágó István DK-politikus (Facebook.com, 2017. június 10.)

A DK (nevében a K a koalíció rövidítése), az Együtt és a Párbeszéd a nevében viseli az összefogás ígéretét.
Nagy N. Péter újságíró (168 Óra, 2017. július 27.)

Ha a Momentum senkivel sem kíván összefogni, a végén kénytelen lesz a Fidesszel közösen leváltani a Fideszt.
Föld S. Péter újságíró (Facebook.com, 2017. augusztus 11.)


demeter mártaDemeter Márta
Az összefogás mögött nem lenne tartalom.
Orosz Anna Momentum-politikus (ATV, 2017. szeptember 10.)

A választók teljesen új megoldásra vágynak, nem a 2014-es összefogás újrajátszására.
Demeter Márta volt MSZP-, jelenleg LMP-politikus (Magyar Narancs, 2017. szeptember 14.)

Az ellenzéki összefogás olyan, mint Columbo felesége: mindenki beszél róla, de senki sem látja.
Karácsony Gergely zuglói polgármester, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (ATV, 2017. szeptember 18.)

atv.hu/Zöldi László

További belföldi híreink