Itthon

2017-09-04 19:41:00

Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt lett

Az LMP társelnöke erről az Egyenes Beszéd című műsorában beszélt Demcsák Zsuzsának, majd vitára hívta a kormányfő-jelölteket.

Hivatalossá vált, hogy Szél Bernadett az LMP kormányfő-jelöltje. Az ellenzéki párt társelnöke ezt maga árulta el Demcsák Zsuzsának az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az LMP saját jelöltekkel és listával indul a 2018-as választásokon, a miniszterelnök-jelöltjük személyéről azonban ez idáig nem nyilatkoztak.


Szél Bernadett az ATV műsorában elmondta: az országos elnökség támogatja a miniszterelnök-jelöltségét, hogy a végleges döntést a kongresszus fogja meghozni.

Hozzátette: az ellenzék teszetosza politizálása tette fel az i-re a pontot, tartott attól, ha nem lép, akkor elúszik a jövő évi választás. „Érzem magamban az erőt, az eltökéltséget és az elkötelezettséget is” – szögezte le az LMP társelnöke.

„A férjem – ahogy eddig is – most is mindenben támogat, mert ő is változást lés rendet szeretne” – fogalmazott a politikus, aki szerint a 2018-as választás még nincs lefutva. Szél Bernadett az adásban vitára hívta a miniszterelnök-jelölteket. „Akár ebben a stúdióban, hozzunk ide székeket, nem füstös szobákban kell ezeket a dolgokat megbeszélni” – fogalmazott.

atv.hu

 

 

Egyenes Beszéd Demcsák Zsuzsával és Rónai Egonnal minden hétköznap 19:15-kor az ATV-n

További belföldi híreink